2010-04-08 14:31:23• hírek • Póti Orsolya

Ünnepeltek a romák világnapjuk alkalmából

Április 8-án a Romák Világnapja alkalmából a Hagyományos Kultúrát Megőrző Központban és annak udvarán ünnepséget szerveztek a Szatmár megyei romák.

A Romák világnapja alkalmából  megszervezett  rendezvény délelőtt 10 órától vette kezdetét, amely keretén belül az érdeklődők szemináriumot hallgathattak  „Az Április 8. jelentősége" címmel, valamint táncos-verses előadásokat láthattak. Az ünnepélyes megnyitón Covaci Gheorghe, a Szatmár Megyei Prefektúra roma-ügyi tanácsadója szólalt fel, aki elmondta: a Szatmár megyei lakosok több mint hét százaléka roma, és nem csak három, mint ahogyan az adatokban szerepel.

A szeminárium keretén belül többek között Gheorghe Toduti a romák történetéről tartott előadást, Rozalia Bondrea a romák által használt dialektusokról beszélt, valamint Felician Pop a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ igazgatója a romák kultúrájáról mondott el néhány érdekes információt. Az igazgató szerint a roma élet képét és világát szebbé lehetne tenni tradicionális zenéjük gyakori bemutatása által.

11 óra 30 perctől a környező települések iskoláinak diákjai mutattak be tradicionális cigánytáncot, valamint előadták a Gelem, gelem című cigányhimnuszt, és cigány nyelvű verseket is szavaltak.  A rendezvény egyik kiemelt  meghívottja és szervezője a Stana-i cigány zene- és táncegyüttes volt, melynek tagjai a Gadjo Dilo című filmben is szerepeltek. A tizenhat tagból álló együttes vezetője, Vasile Stoica elmondta, hogy a rendezvényre való felkészülés körülbelül 20.000 lejbe került, mivel új hangszereket és új ruhákat vásároltak.

A romák kivették ma részüket a mulatozásból, hiszen nem csak az intézmény udvarán, hanem a parkolóban is táncra pördültek, a Roma Párt pedig délután 14 órától a G.M. Zamfirescu Kulturális Központban egy újabb táncos műsort  rendezett az ünnep tiszteletére.  Április 8-át azért tekintik a Romák Világnapjának, mert 1971-ben Londonban ezen a napon rendezték a romák világkongresszusát, amelyen elismerték a népcsoport himnuszát és zászlaját.


A környező települések beli diákok tradicionális cigány táncot mutattak be
A környező településekből jött gyerekek tradicionális cigánytáncot mutattak be


A romák új ruhákra fektettek be a rendzény alakalmából
A romák új ruhákba is befektettek a rendezvény alakalmából


A Romák Világnapja alkalmából táncos mulatságra is sor került
Az Alkotóház udvarán is táncra perdültek a romák


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: