2007-05-09 09:05:29• hírek • István Löchli

Ünnepelt a Vöröskereszt

voroskeresztkLátványos rendezvények zajlottak a Vöröskereszt Nemzetközi Napján.

A tegnapi nap folyamán tartották világszerte a Nemzetközi Vöröskereszt Napját, mely alkalomból a szervezet szatmári munkatársai is számos bemutatót és rendezvényt tartottak a szatmárnémeti Székesegyház előtt.
voroskereszt1

A már hagyományossá vált programokon, a tanácsadáson és vérnyomásmérésen kívül, idén a kisdiákokat is bevonták az eseménybe, ugyanis a szervezet minél nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni az utánpótlásra, és arra, hogy minél többen megismerjék a Vöröskereszt munkáját.
 
A tegnapi nap a Vöröskereszt önkéntesei számos általános iskolát látogattak meg, ahol egy rajzfilmet vetítettek le a kisdiákoknak, mely a szervezet munkájáról szól, ezzel népszerűsítve a fiatalság körében a mozgalmuk fontosságát. Ezt követően az elsősök ellátogattak a Székesegyház előtt felállított Vöröskeresztes sátrakhoz, ahol le kellett rajzolják a rajzfilmben látottakat. A szervezet munkatársai ajándékkal lepték meg a lelekes kisdiákokat. A diákok ezután egy elsősegélynyújtás bemutatót láthattak, ahol megfigyelhették hogyan kell bekötözni egy törött végtagot, mit tegyenek, ha valaki légzési zavarokkal küzd, illetve hogy állítsák meg az orrvérzést.
 
A szervezet egyik önkéntese elmondta, nagy szükség van arra, hogy minél több fiatalt vonjanak be a Vöröskereszt munkájába, hiszen a jövő a jelenlegi fiatal generációban van.
voroskereszt2
 
voroskereszt3

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: