2013-10-24 17:05:51• hírek • Szatmár.ro

Ünnepel a Hospitanten program

A 2013-as év ünnepi év a Hans Lindner Alapítványnál, ugyanis az alapítvány keretében működő „Hospitanten" ( lat. hospita = vendég) - vállalkozások indítását segítő - program ebben az évben ünnepli 20 éves fennállását. Az 1993-2013 közötti időszakban több mint 40, különböző szakmákban vállalkozni akaró mesterember vett részt Németországban az alapítvány által szervezett 3 hónapos, tapasztalatszerzésen alapuló gyakorlaton és vállalkozási képzésen, melynek célja saját vállalkozások indítása a hazatérés után.

A gyakorlat ideje alatt a résztvevők, szakmájuknak megfelelő, német cégnél fejlesztették szakmaiságukat úgy, hogy magával a vállalkozóval állandóan kapcsolatban voltak és tőle is tanultak. Ezen kívül lehetőséget kaptak ismereteik bővítésére vállalkozásfejlesztési és pénzügyi téren, fejleszthették német nyelvtudásukat, céglátogatásokon, illetve kirándulásokon, kulturális eseményeken vettek részt.

A Hospitanten program eredményességét mi sem jellemzi jobban, mint a 23 újonnan létrejött cég Szatmárnémeti és Nagykároly körzetében, melyek ma több mint 400 munkahelyet biztosítanak. Ha pedig arra gondolunk, hogy ma 400 munkavállaló családja biztos megélhetésnek örvend, akkor már nemcsak a munkanélküliség csökkentéséhez való hozzájárulásról vagy a helyi adózók számának növekedéséről beszélhetünk, hanem a Hans Lindner Alapítvány egyik hatékony szociális megoldásáról is.

Október 18-20 között, a Lindner család meghívására 22 Hospitanten vállalkozó, feleségeikkel és a Hans Lindner Alapítvány csapatával együtt ünnepelt a németországi Arnsorfban. A hétvége során a Lindner építőipari gyárat és az alapítvány által működtetett Parkwohnstift idősotthont tekintették meg, majd ellátogattak a közeli Massingban található Bajor Falumúzeumba. Az ünnepi gálára a mariakircheni Kastélyszállóban került sor, melyen azok a német vállalkozók is részt vettek, akik annak idején szárnyaik alá vették a vállalkozni akaró szakembereket. Az eseménysorozat a vasárnap reggeli arnstorfi ünnepi szentmisével zárult.

Németországban vendégeskedtek a Hospitaten programban résztvevő cégek

A résztvevők meggyőződése szerint ez az ünnepség több volt mint visszatekintés és hálaadás, mert új távlatokat is nyitott: a 20 év alatt elért eredményekre építve, új ötletek mentén fejlesztésekről, újszerű együttműködésekről is egyeztethettek. Ez reményt és bátorítást kell jelentsen mind a szatmári fiataloknak, akik vállalkozásaik indítását tervezik, mind a Szatmár megyei vállalkozói közösség számára.

A Hans Lindner Alapítvány közleménye szerint, ők ezentúl is folyamatosan támogatást nyújtanak olyan projektekhez, melyek mögött komoly szándékú fiatalok állnak, akik tanulnak és kézzelfogható erőfeszítéseket tesznek jövőjük megalapozásáért.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: