2013-10-01 15:26:39• hírek • Szatmár.ro

Ünnep az Idősek Világnapján

A Reménység központ illetve a Szent Jakab Idősnapközi látogatói együtt ünnepeltek.

Az ENSZ-közgyűlés 1991-ben határozott az Idősek Világnapjának október első napján való megtartásáról. Az idősödés kora a 60. életévben kezdődik, az időskort 75 éves kortól szokták számítani. A világon jelenleg több mint 600 millió 60 évnél idősebb ember él, de 2050-re számuk elérheti a kétmilliárdot.

Az Egyházmegyei Caritas Szervezetben már hagyomány, hogy megemlékeznek erről a napról. Idén Szatmárnémeti mellett Túrterebesen, Máramarosszigeten és Nagybányán is rendezvénnyel emlékeztek meg az idősekről.

A szatmárnémeti Miorota étteremben a Caritas által működtetett Reménység központ és a Szent Jakab Idősnapközi látogatói együtt ünnepeltek. A rendezvény megnyitóján felszólalók az idősek társadalmi szerepéről szóltak, köszönetet mondtak nekik és sok erőt, egészséget kívántak az előttük álló évekre.

Felszólalt többek között Schupler Anette, aki a Caritas idősgondozási programjának a vezetője, Tóth Klarissz Adrian Stef megyei tanácselnök üzenetét tolmácsolta valamint köszöntőt mondott Baumann Brigitta, a Reménység Központ vezetője és Kincses Angéla, a Szent Jakab Idősnapközi irányítója.

Ezt követően a Reménység központ látogatói tánccal, szavalattal köszöntötték a klubtársakat és a többi résztvevőt.

Tánccal ünnepelték a szép korúak az Idősek Világnapját

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: