2008-12-18 15:45:17• hírek • Szatmár.ro

Ünnep a Kölcseyben

Ahogyan az előző években megszokhattuk, az idén is különleges karácsonyi műsorral készültek a kölcseysek. Az ünnepségre csütörtökön került sor az iskola dísztermében.

A téli vakáció előtt két nappal tartották az idei karácsonyi ünnepséget a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A hagyományokhoz hűen, az ünnepségre az idén is hivatalosak voltak az iskola egykori idős tanárai, akiket a műsor után közös ebédre invitált meg a Kölcsey Ferenc Alapítvány.

 

A diákok műsora előtt Elek Imre, a főgimnázium igazgatója mondott rövid köszöntőt és kívánt kellemes ünnepeket a jelenlévőknek, egyúttal átadva  Kónya László főtanfelügyelő-helyettes üdvőzletét is, aki az utolsó pillanatban szólítottak el bokros teendői, ami miatt nem lehetett jelen az ünnepségen.

A karácsonyi műsorra az iskola dísztermében került sor, mely zsúfolásig telt diákokkal, tanárokkal. A főgimnázium kórusa már-már klasszikusnak számító karácsonyi dalokkal illetve szavalatokkal kedveskedtek az ünnepre készülő közönségnek. A diákok nem csak magyar, hanem román, francia és német nyelven is megénekelték a Megváltó születését. A diákok műsorát még hangulatosabbá tette a feldíszített karácsonyfa, illetve a diákok „jelmeze", hiszen mindannyian mikulás-sapkát viseltek.

A műsor után ajándékozás következett. Összesen 30 hátrányos szociális helyzetű diák számára adtak át ajándékcsomagot.

Mikulás-sapkában adták elő műsorukat a diákok

Szavalatokkal ajándékozták meg a meghívottakat és tanáraikat

Nem csak magyarul, hanem idegen nyelven is énekeltek

Harminc diák kapott ajándékcsomagot

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: