2006-07-31 03:48:49• hírek • Szatmar.ro

Ünnep Csanáloson, Pálfalván és Újvárosban

A hétvégén Szatmár megye három településén is ünnepeltek a lakosok, ugyanis Csanáloson az Újkenyér Ünnepére, míg Avasújvárosban és Pálfalván községnapra invitálták a szórakozni vágyókat.

Csanáloson 11 órától ünnepi szentmisével kezdődött az idei Újkenyér Ünnepe. 15 órakor a mazsorett- és fúvóhangszeres csoport felvonulása rázta fel a hangulatot, majd Svegler Albert, Csanálos polgármestere nyitotta meg hivatalosan az ünnepséget. A polgármester beszédében kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy ez a rendezvény alkalmat ad az elszármazottaknak a hazatérésre,  az itthoniaknak pedig vidámságot, szórakozást biztosít. Dávidházyné Györffy Erzsébet, a magyarországi Újcsanálos polgármestere is megtisztelte az ünnepséget, aki örömét fejezte ki az egy éve megkötött testvértelepülési viszony eredményessége miatt.

Szintén a rendezvény nyújtott alkalmat egy hatvanadik házassági évfordulóját ünneplő házaspár, Merk Margit és Imre köszöntésére. A továbbiakban a helyi iskolások műsora, tátikaverseny, könnyűzenei programok, divatbemutató és sportvetélkedők várták a szórakozni vágyókat, a késő esti óráktól pedig jó hangulatú bálon szórakozott a község apraja-nagyja.

 


avasujvaros
Avasújvároson negyedszer szervezték meg a községnapokat. A nyitórendezvényen a településen található, a Második Világháború áldozatainak emléket állító emlékműnél történt koszorúzási ünepség volt. Itt Ludróczky Sándor, a település alpolgármestere nyitotta meg a községnapokat, ismertetve néhány szóban a vasárnapi programot. A koszorúzási ünnepség után délután fél kettőkor kezdődötek meg a szórakoztató rendezvények. A színpadot elsőként a helyi óvodások foglalták el, akik zenés—táncos műsorral szórakoztatták a közönséget. A délutáni órákban vették kezdetüket a könnyűzenei és szórakoztató programok. A falunapot késő este szabadtéri  diszkó és  tüzijáték zárta.


Pálfalván immár tizedik alkalommal rendeztek községnapot. A rendezvény iránt  ebben az évben is nagy érdeklődés mutatkozott, nemcsak a helyi lakosok részéről. A környékbeli falvakból illetve Szatmárnémetiből is szép számban érkeztek a szórakozni vágyók. Itt sem volt hiány változatos programokban. Nagy sikernek örvendtek a Pálfalva Szépe-jelöltek, valamint a könnyűzenei műsorok. A hangulatot a változékony időjárás sem tudta elrontani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: