2012-10-12 17:24:08• hírek • Kocsis Zoltán

Uniós támogatással épül az egyedülálló tábor Nagytarnán

Tizennégy hónap múlva egy, a régióban egyedülálló tábor fogadja majd a környezet és a természetvédelem iránt érdeklődő gyerekeket Nagytarnán. Mindezt a Szatmár Megyei Természetvédelmi Ügynökség és a Tamásváraljai Református Egyházközség Nagytarnai Leányegyházközsége jóvoltából, az Európai Unió támogatásával.

A projekt nyitókonferenciájára pénteken, Szatmárnémetiben, a Kossuth-kertben található Zöld Házban került sor, ahol Békéssy Erzsébet, a Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Csűri István püspök, Kovács Sándor esperes,  Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes és Adrian Stef megyei tanácselnök méltatta a projektet. Meg kell jegyeznünk, hogy az említett intézmények mellett a Csengersimai Református Egyházközség, a Csengersimai Polgármesteri Hivatal és az Interaction 2050 Egyesület is részese a pályázatnak.

A projekt teljes költségvetése 730.000 euró, a Szatmár Megyei Tanács még Csehi Árpád elnöksége alatt idén januárban kötelezte el magát a Környezetvédelmi Ügynökség 7.116 eurós önrészének fedezésére. A pályázat célja a református egyház tulajdonában lévő táborhely teljes felújítása, amely lehetővé teszi egy aktív, fiatal környezetbarátokból álló rendszer kialakulását a határ menti régióban. A vallási intézmények részvételével nem csak a természetvédelem, a biodiverzitás, hanem az erkölcsi nevelés fontosságát is garantálni szeretnék.

„A fiatalok a Zöld Házban megtanulhatják a természetvédelem elméleti részét, a nagytarnai táborban pedig mindezt gyakorlatba is ültethetik", magyarázta Békéssy, aki hozzátette: a Zöld Ház rehabilitálása után ez volt a másik nagy álma, így rendkívül boldog, ez is megvalósulhat.

Hogy mitől is lesz rendkívüli ez a tábor? Többek között attól, hogy területén lesz egy kis tó, amelyben a gyerekek egyrészt megismerhetik a különböző vízi növényeket, másrészt pedig a náddal beültetett részén tanulmányozhatják az öntisztító folyamatokat. Lesz egy 400 négyzetméteres, 1600 kőrös és akácfával beültetett erdő, ahol a madarak megfigyelése és etetése zajlik majd. Egy fából megépítendő filagóriában hagyományos kézműves mesterségeket (pl. kosárfonás, fazekasság) tanulhatnak a gyerekek. A konferenciateremben a bútorok újrahasznosított hulladékból (pl. kartonból) készülnek, az épületek fűtését és az áramtermelést pedig napelemek, fotovoltaikus panelek és pelettel működő kazánok biztosítják. A régióban egyedülálló módon pedig a tíz darab, egyenként öt személy befogadására képes kis házikók homokkal megtöltött flakonokból készülnek majd. Mindemellett lesz egy 300 négyzetméteres füvesített sportpálya és biobetonból kiöntött kerékpárút is.

A pályázatnak köszönhetően Csengersimán rehabilitálnak egy múlt századi épületet és a Sima kanálist.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: