2009-04-24 18:43:29• hírek • Szatmar.ro

Ungvári Európa-bajnok

Ungvári aranya mellett további két magyar érem a cselgáncs Eb. első napján.

A grúziai Tbilisziben rendezett cselgáncs Európa-bajnokság igen jól indult a magyar delegáció számára, mivel Ungvári Miklós rögtön az első nap aranyérmet szerzett, míg Csernoviczki Éva ezüstöt, Karakas Hedwig pedig bronzot vihet haza.

A 66 kg-osok között versenyző Ungvári bolgár, szerb és lett ellenfél legyőzése után az ellen az orosz Alim Gadonov ellen mérkőzött meg az elődöntőben, aki ellen a nyári, pekingi olimpián égbe kiáltó módon leléptették. Most azonban az orosz pontot sem szerzett, akárcsak a döntőben a lengyel Tomasz Kowalski. Aprócska bökkenő, hogy Ungvári sem, így a hosszabbítás után a bírói hármas döntötte el az Európa-bajnok kilétét, és ők egyhangúlag a magyar fiú mellett tették le voksukat.

A 48 kg-os kategóriában Csernoviczki Évának egy német lány legyőzése után az olimpia bajnok román Alina Alexandra Dumitru sem tudta útját állni. A döntőben azonban a francia Frederique Jussinet ipponnal verte a magyar lányt, a román versenyző pedig végül bronzérmes lett.

Karakas Hedwig az 57 kg-osok között egy török és egy észt dzsúdózót legyőzve jutott az elődöntőig, ahol Iulietta Bukuvala útját állta. Nem úgy vigaszágon a német Viola Wachter, így Karatas bronzérmet szerzett.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: