2012-07-06 15:08:16• hírek • Szatmár.ro

Ungureanu egyesíti a jobboldali erőket

Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök pénteken bejelentette a Jobbközép Polgári Kezdeményezés (ICCD) nevű ernyőszervezet megalakulását, amelyet a román jobboldal egyesítése reményében hozott létre.

Az új civil szervezet bemutatkozásán több alapító vett részt, közöttük Monica Macovei európai parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter, Cristian Preda, a Demokrata Liberális Párt (PDL) elnökhelyettese és Teodor Baconschi volt külügyminiszter.

"Az ICCD ellentéte mindannak, ami ma történik Romániában, elítéli a Szociál-liberális Szövetséget (USL), amely kisajátította az intézményeket és tönkretette a jogállamot és még az alkotmányt is a szemétkosárba dobta" - jelentette ki Ungureanu.
A volt kormányfő közölte: a kezdeményezés ősszel választási szövetséggé alakulhat, amely részt vesz a parlamenti választásokon.

"Itt azt ideje, hogy egyesítsük erőinket. Az ICCD azokat akarja összefogni, akiknek fontos a jogállam, az erkölcs, a becsület, akik karrierjüket saját tehetségükre és érdemeikre alapozva építették" - mondta a kezdeményezés bemutatkozása alkalmával Ungureanu.

Hozzátette, véletlen egybeesés, hogy aznap bocsátják útjára a jobbközép ernyőszervezetet, amikor Basescu államfő felfüggesztéséről szavaz a parlament, de ha már így alakult, azt üzenik az USL-nek, hogy nem fogják többé szótlanul tűrni "az ország kisajátítását".

Ungureanu április elején, még miniszterelnökként beszélt először a nyilvánosság előtt arról, hogy a jobboldal hitelének visszaszerzését egy új mozgalomban, a politikusokban csalódott jobboldali érzelmű emberek mozgósításában látja, amelyben az őszi választásokig megtestesülhet a jobboldali összefogás. A PDL-ben sokan benne látták a súlyos népszerűségvesztéssel küzdő párt talpra állásának, tiszta lappal való újjászervezésének reményét, de Ungureanu nem kérte felvételét a PDL-be, amely az önkormányzati választások után Vasile Blagat választotta elnökévé.

A PDL a jelek szerint partner abban az elképzelésben, hogy az ICCD egyesítse a román jobboldalt: csütörtökön a PDL tüntetésén, amelyet az USL-kormányzat ellen és a jogállam védelmének a jelszavával rendeztek, Ungureanu is a szónokok között volt, Vasile Blaga és Monica Macovei társaságában.
Ungureanu a külföldi titkosszolgálat éléről került februárban a kormány élére, és azóta egyre többen a jobboldal lehetséges államfő-jelöltjeként emlegetik Romániában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: