2019-10-11 15:28:07• hírek • Bede Emőke

Ultramodern készülékkel gazdagodott a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház

Rendkívüli sajtótájékoztató keretében adták át a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház urológiai osztályának azt a lézeres húgyúti- és vesekőzúzó készüléket, melyet a helyi polgármesteri hivatal saját forrásainak felhasználásával vásárolt meg az egészségügyi intézmény számára.

Az eseményen elsőként a házigazda, Adrian Marc kórházvezető szólalt fel, kifejtve, hogy a hivatal által adományozott készülék valóban hiánypótló az intézményben, és nagyban javítani fogja a különféle bántalmak által indokolt orvosi beavatkozások minőségét és hatékonyságát. Ezt követően Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke mondott köszönetet az önkormányzat által felajánlott berendezésért. „A kórház urológiai csapata egy országos és nemzetközi szinten is elismert szakemberekből álló gárda, és ennek megfelelően performáns felszerelésekre van szükségük. Úgy vélem, ma egy olyan készülékkel gazdagodott az osztály, mely valóban felér az ő szintjükhöz. Ám nem csak az egészségügyi eszközkészletet kell fejlesztenünk, hanem az infrastruktúrát is, és ezért is nagyon hálás vagyok a polgármesteri hivatalnak, ugyanis példaértékű operativitással segítették a fejlesztésekhez szükséges engedélyek beszerzését” – fejtette ki a tanácselnök. 



Pataki Csabától Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármester vette át a szót. "Amikor egészségről beszélünk, akkor igazából az egészségügyi szolgáltatásokra gondolunk. Tehát nem csak az orvosoknak, hanem a köztisztviselőknek is a prioritási lista élén kell szerepelnie ennek. Az urológiai osztályok életében nagy lépés egy lézeres kőzúzó készülék vásárlása, ami által csökken a beavatkozás által okozott sérülés mérete. A gépezet évente 300-400 betegnek fog megoldást nyújtani, ezáltal csökkentve a váró listát és kizárva a tényt, hogy más városok korházaiba kelljen menjenek ezért a szolgáltatásért. Továbbra is támogatni fogjuk a szatmári egészségügyi rendszert, az orvosok munkáját és természetesen megteszünk minden tőlünk telhetőt a szatmáriakért" - hangsúlyozta a városvezető. Zárszóként pedig dr. Rusu Cristian és dr. Fechice Bogdan röviden ismertették magát a készüléket, illetve ennek fontosságát a szakosztály által nyújtott gyógykezelésekben.






A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház betegeinek igényeit figyelembe véve, a Polgármesteri Hivatal a Helyi Tanáccsal közösen az év elején elkülönített még 370 ezer lejt egy új doppler szív ultrahang vizsgáló vásárlására, amely egy szív- és érrendszeri betegségek diagnosztizálására és felügyeletére alkalmas berendezés.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: