2012-09-29 18:25:55• hírek • MTI

Ülésezett az RMDSZ döntéshozó szerve, az SZKT

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) több szavazatra lesz szüksége a decemberi parlamenti választásokon, mint amennyit a júniusi helyhatósági választásokon kapott - jelentette ki szombaton a szövetség döntéshozó szervének ülésén Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) zilahi ülésén tartott politikai helyzetértékelő beszédében Kelemen Hunor friss szociológiai felmérésekre hivatkozva elmondta, ha holnap tartanák a parlamenti választásokat, az RMDSZ 520 ezer szavazatra számíthatna, és ezzel átlépné az ötszázalékos választási küszöböt. "Ahhoz a 490 ezer szavazathoz, amelyet megyei képviselőjelölt-listákra kaptunk, hozzá kellene tenni, és hozzá fogunk tenni" - jelentette ki az elnök.

Kelemen Hunor megjegyezte, azért lesz minden korábbinál nehezebb a decemberi parlamenti választás az RMDSZ számára, mert az előrejelzések szerint a korábbiaknál nagyobb lesz a részvételi arány, és a magyar közösség szavazataira az RMDSZ mellett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és - a Szász Jenő vezette - Magyar Polgári Párt (MPP) is számít.

Az RMDSZ elnöke megjegyezte, "Tőkés László pártja, és Szász Jenő pártja" korábban azt hangoztatta, hogy csak a helyhatósági választásokon kíván versenybe szállni az RMDSZ-szel, és a parlamenti választásokon nincs szükség magyar-magyar versenyre. Hozzátette, most viszont e kis pártok azokban a szórványmegyékben is jelölteket állítanak, amelyekből még az RMDSZ-nek sem sikerült képviselőt bejuttatnia a parlamentbe. Kelemen Hunor azt az értesülését is megosztotta, hogy Tőkés László is jelöltként száll be a parlamenti választások versenyébe. Megjegyezte, a kis magyar pártokra leadott szavazatokból román képviselői mandátumok lesznek.

Kelemen Hunor felszólalása Zilahon

Az elnök nyomatékosította, az alternatív választási küszöb (három szenátori kerület és hat képviselői kerület versenyének a megnyerése) nem alternatíva az RMDSZ számára. "Aki erről beszél, azt legyőzte a kishitűség, aki ezt mondja, az képviselet nélkül hagyná mindazokat a magyarokat, akik a Székelyföldön kívül élnek" - hangoztatta.
Kelemen Hunor kijelentette, az SZKT-ülés legyen az utolsó alkalom, amikor a versenypártokkal foglalkozik a szövetség. "Nekünk a választók fele kell fordulnunk, és azokat kell meggyőznünk, akik valami miatt elbizonytalanodtak, akik otthon maradnának" - tette hozzá.  

Az RMDSZ elnöke elmondta, október ötödikén zárul a jelöltállítás folyamata az RMDSZ-ben, de az már most látszik, hogy a szövetségnek több új képviselő-, és szenátorjelöltje van, mint az utóbb választások bármelyikén. Az elnök hozzátette, szükség van a fiatalításra, de azoknak a tapasztalatára is, akik az elmúlt húsz évben képviselték a szövetséget a politikai küzdőtéren.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: