2009-06-17 09:53:23• hírek • Kertész Róbert, MTI

Üldözik a románokat

Száznál több román állampolgár volt kénytelen elmenekülni lakóhelyéről az észak-írországi fővárosban, Belfastban, miután napokon keresztül rasszista indíttatású támadásoknak voltak kitéve.

A BBC kedd esti beszámolója szerint a munkavállalóknak és családtagjaiknak - összesen 115 embernek, köztük kisgyerekeknek és várandós nőknek - egy templomban rendeztek be átmeneti szállást.

Előzőleg csaknem egy héten át szidalmazták őket helyi fiatalok, akik végül három lakást meg is rongáltak.
Szemtanúk beszámolói szerint egy hozzávetőleg húsz fős banda terrorizálta éjszakánként a román családokat. Több lakás ablakát betörték, és az egyik levélládába állítólag kimásolt szövegrészletet dobtak be Hitler Mein Kampf című művéből.
A románokat befogadó templom elöljárói közölték, hogy a családok addig maradhatnak, ameddig szükséges. Az érintett dél-belfasti városnegyed utcáin rendőrjárőrök cirkálnak.

A negyed lakói tiltakozó demonstrációt szerveztek a közösség bevándorló tagjait ért támadások ellen. A tüntetők összetűzésbe keveredtek több fiatallal, akik éppen egy helyi ivóból távoztak, és náci karlendítéssel provokálták, majd üvegekkel meg is dobálták a tömeget.

Nem először ér támadás kelet-európaiakat az északír fővárosban. Április közepén, szintén Belfast egyik déli negyedében ott dolgozó magyar nőket támadtak meg helybéli fiatalok. Egy nagy létszámú - szemtanúk szerint harminc főből álló - banda törte rá az ajtót a négy magyar nőre, akik a ház konyhájába menekültek a rendőrség megérkezéséig.
A incidensről annak idején beszámoló Belfast Telegraph című helyi lap "rasszista indíttatásúnak" nevezte, a rendőrség hivatalosan "gyűlölet vezérelte" esetnek minősítette a történteket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: