2015-05-31 17:12:12• hírek • Szatmár.ro

Ukrán óriás nyerte a tizedszer megrendezett erősemberverseny

Összesen nyolc erősember vett részt a városnapokkal egybefonódott, tizedik alkalommal szervezett versenyen. Szerbiából, Görögországból, Magyarországról és Ukrajnából is jöttek résztvevők, Romániát és Szatmárnémetit a főszervező Cortean Sándor képviselte. A megmérettetést Ukrajna ötszörös bajnoka, a 192 cm magas és 191 kilós Oleksandr Lashyn nyerte.

A Székesegyház előtti utcarészen szervezték meg immár tizedik alkalommal a Szatmárnémeti Nemzetközi Erősemberversenyt, amelyen ez alkalommal öt ország nyolc versenyzője vett részt.

Nem volt könnyű dolguk a fiúknak, a nagy hőség mellett természetesen a nagy súlyok is keserítették az életüket. Az első versenyszám a kamionhúzás volt. Ezt a próbát a magyarországi Várnai Richárd (24 éves, 180 cm/160 kg) - mint azt a kommentátor Darázs Ádám is megjegyezte: "Ricsi erre született". A második számban, a 140 kilogrammos farönk kitolásában már az ötszörös ukrán bajnok, Oleksandr Lashyn (32 éves, 192 cm, 191 kg) győzedelmeskedett. A 250 kilogrammos súly kihúzásában is ő lett az első - 32 másodperc alatt 10-szer egyenesedett fel vele. ebben a számban a szatmárnémeti Cortean Sándor (43 éves, 185 cm, 145 kg) kilenc kihúzással holtversenyben második lett.

A 20 kilós lakat megtartása egyenes karral a lehető leghosszabb ideig - ez volt a negyedik próba, amelyen a verseny legfiatalabb indulója, a debreceni Hermann Fredi (22 év, 175 cm, 110 kg) győzedelmeskedett. Ez Cortean erőssége, ám most nem sikerült jó időt tartania. "Ha pár másodperccel jobb vagy a lakatnál, ezüstérmes lettél volna" - mondta Sanyinak a verseny végeztével Darázs Ádám. A zárószámban, a 250 kilós súllyal való guggolásban az ukrán óriás 7 gyakorlatot végzett, Cortean 5-öt, ezzel pedig megerősítette harmadik helyét.

A versenyt végül a - Darázs szerint nem is olyan jó formában levő - ukrán Oleksandr Lashyn nyerte, a második helyen a minden próbában egyenletesen jól teljesítő, Szerbia színeiben versenyző Kecskés Romi (30 éves, 187 cm, 136 kg) lett.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: