2009-04-16 13:10:53• hírek • Parajdi Andrea

Ukrán konzulátus létesülhet

Csütörtökön Szatmárnémetiben látogatott Yurii Verbyskyi, Ukrajna suceavai főkonzulja, aki a megye vezetőivel a két ország, és a szűkebb régió témáit érintette.

Yurii Verbyskyi, Ukrajna suceavai főkonzulja első alkalommal járt Szatmárnémetiben. Útján Stefan Buciuta a romániai ukrán kisebbség parlamenti képviselője, illetve Nerovnyi Vasyl konzul is elkísérte. Az ukrán delegációval Csehi Árpád megyei tanácselnök, Adrian Stef és Valentin Macec alelnökök, illetve Pataki Csaba a Területfejlesztési Igazgatóság vezetője tárgyalt.

A találkozó során egyeztettek a Halmi-i és a Nagytarna-i határátkelők modernizálásáról, amelynek költségeit a román-ukrán-magyar-szlovák uniós programtámogatás által kívánják biztosítani.

Csehi azt javasolta, hogy egy sikeres projekt mihamarabbi leadásának céljából hozzanak létre egy közös munkabizottságot, amelynek keretében helyi és ukrán szakemberek dolgoznának együtt.

A találkozó alkalmával az is felmerült, hogy úgy Ungvárban, mint Szatmárnémetiben létesíteni kellene egy román, illetve egy ukrán konzulátust. - Az ilyen intézmények működése sokkal közelebb hozná egymáshoz a két régiót, amely egy szorosabb kapcsolatot eredményezne. Egy komoly partnerség pedig megnyitja a közös fejlesztési lehetőségeket is - mondta Csehi Árpád, tanácselnök.

Yurii Verbyskyi főkonzul július elején újra Szatmárnémetibe látogat, akkor konkrétumokról is egyeztetnek a konzulátusi hivatal kialakítását illetően.

Szatmárnémetiben járt Yurii Verbyskyi, Ukrajna suceavai főkonzulja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: