2020-01-14 15:49:57• hírek • Közlemény

Ukrajnával közös határon-átívelő pályázatokról egyeztettek

Ukrajnai munkalátogatáson vesz részt Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Ioan Rus alelnök és a megye 4 településének polgármestere.


A szatmári küldöttség tagjai a Nagyszőlős Járási Önkormányzat meghívására, az ENI-HUSROUA 2014-2020 programban megnyíló új pályázati lehetőségekről egyeztetnek.

Az ukrajnai régió és Szatmár megye közösen az egészségügy, a kultúra és a sürgősségi helyzetek területén kíván együttműködni, Szatmár megyéből Lázári, Nagytarna, Tasnádszántó és Erdőd települések vesznek részt a programban.

A kétnapos egyeztetés során a megyei önkormányzat vezetői, illetve a polgármesterek találkoztak Vitaliy Liubka, járási elnökkel, az ukrajnai partnertelepülések vezetőivel és az együttműködés részleteiről is tárgyaltak. Ezek szerint az egészségügyi fejlesztések témában Nagytarna, Tasnádszántó és Nagyszőlős, kulturális értékek megőrzése témakörben Lázári és Tiszaújlak, míg ugyancsak kultúra témakörben Erdőd városa a Huszt járási Veléte településsel fog közösen pályázni.

Az ENI-HUSROUA 2014-2020 program pályázatai által Lázáriban és Tiszaújlak településeken kulturális központokat terveznek létrehozni, míg Nagytarnán, Tasnádszántón és Nagyszőlősön az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését tűzték ki célul.



A Szatmár Megyei Tanács vezetősége Velétére is ellátogatott, ahol a járási elnökkel, valamint a település polgármester asszonyával is egyeztetett.

Látogatásuk során nemcsak szakmai megbeszéléseken vettek részt, hanem újévi köszöntésben is részük volt, hiszen bár a Gergely-naptár dominanciájának köszönhetően majdhogynem az egész világ január 1-én ünnepli az újévet, Ukrajnában a régi újévet is tiszteletben tartják és ünneplik, akárcsak Oroszországon kívül a Szovjetunió számos utódállamában. Hivatalosan a régi újév, amely január 14-re esik, nem munkaszüneti nap, de annak megünneplése változatlanul tradíció.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: