2009-05-13 14:03:16• hírek • Szatmar.ro

Ukrajnában csak Kijev biztos

Az UEFA továbbra sem tudja, mely ukrán városokban lesz EB.-meccs.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Bukarestben ülésező Végrehajtó Bizottsága szerdán nyilvánosságra hozta azon négy lengyel és egy ukrán városok neveit, amelyek biztosan otthont adhatnak majd a három év múlva esedékes Európa-bajnokságnak.

Lengyelországban az előkészületek jól haladnak, így sem Varsónak, sem Poznannak, Gdansknak vagy Wroclawnak nem volt izgulnivalója. Ezzel szemben Ukrajnában csak Kijev szerepvállalása biztos, rajta kívül a többi jelentkező -Lvov, Donyeck, Harkiv, Dnyepropetrovszk - november 30.-ig haladékot kaptak, hogy bebizonyítsák alkalmasságukat és akkor jelölik ki a további három helyszínt.

„Ukrajnában óriási gondok vannak az infrastruktúrával", jelentette ki Michel Platini, az UEFA elnöke, ám azt a szövetség határozottan leszögezte, hogy semmilyen más országot nem vonnak be a rendezésbe. Ez egyben válasz volt azokra az utóbbi időben ismét felerősödő hangokra, mely szerint Németország is szerepet kaphat az esemény lebonyolításában.

Továbbra sem lehet tudni, hogy hol lesz a döntő, mint ahogy azt sem, hogy a két rendező ország milyen arányban osztozik a városokon: marad-e az ideálisnak tartott 4+4 vagy helyette 4+2 lesz. „Képesek lennénk nem csak négy, hanem öt vagy akár hat városban is rendezni, de nem akarunk ukrán partnereink ellen dolgozni", jelentette ki a köztudottan futball-őrült Donald Tusk lengyel miniszterelnök.


Így fog majd kinézni a kijevi stadion

Így fog majd kinézni a kijevi stadion


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: