2014-02-20 20:07:59• hírek • MTI

Ukrajna: eltérő adatok a halálos áldozatokról

fotó: MTI
fotó: MTI

Eltérő adatok látnak napvilágot a kijevi zavargások halálos áldozatairól, más számokat közöl az ukrán kormány, a tüntetők képviselője és a CNN hírtelevízió. Az elnöki hivatal azt közölte, hogy rendőrök tucatjai vesztették életüket vagy sebesültek meg a radikális ellenzéki tüntetők és a rendfenntartók kijevi összecsapásaiban. A három európai uniós külügyminiszter délután befejezte tárgyalásait Kijevben Viktor Janukovics ukrán elnökkel, majd ellenzéki vezetőkkel találkoztak.

Legalább hetven tüntető vesztette életét csütörtökön Kijev központjában célzott lövéstől - mondta Szvjatoszlav Hanenko, a jobboldali radikális Szabadság (Szvoboda) Párt képviselője, a tüntetők egészségügyi szolgálatának illetékese.
Az ukrán egészségügyi minisztérium szerint viszont az összecsapások kezdete, február 18. óta összesen 64-en haltak meg az erőszak következtében. Csütörtök 15 órai helyzet szerint a kijevi kórházakban 332 sérültet ápoltak, és a három nap alatt összesen 551-en kértek orvosi segítséget.

A CNN amerikai hírtelevízió viszont azt állította, hogy kizárólag a csütörtöki napon legkevesebb százan vesztették életüket az ukrán fővárosban zajló véres összecsapásokban.
Ellenzéki hírforrások szerint a belügyi egységek mesterlövészei éles lőszerrel fejre, nyakra és mellkasra célzott lövéseket adnak le a Függetlenség terét védő, illetve a kormánynegyedben előrenyomuló tüntetőkre. Videofelvételek tanúsága szerint kalasnyikovokkal is lőnek. Másfelől a Russia Today orosz televízió azt írta honlapján: orvlövészek foglalták el az egyik szállodát Kijev központjában, és onnan lövik a rendvédelmi erők tagjait.

Vitalij Zaharcsenko ukrán belügyminiszter közölte, hogy a biztonsági erők tagjait harci lőfegyverrel látták el a terroristaellenes művelet keretében. Egyúttal felszólította a kormány ellen fegyverrel harcoló ellenzékieket, hogy tegyék le a fegyvert, és térjenek vissza a tiltakozás békés formájához. Az ellenzék vezetőit pedig arra kérte, hogy határolódjanak el és ítéljék el a "radikális cselekedeteket". A belügyminisztérium egy korábbi közleménye szerint radikális tüntetők 67 rendőrt foglyul ejtettek Kijevben.

A három európai uniós külügyminiszter délután befejezte tárgyalásait Viktor Janukovics ukrán elnökkel, amely után az ellenzéki vezetőkkel tanácskoznak. Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter ötórás tárgyalást folytattak az ukrán elnökkel. Hírek szerint egy politikai menetrendet javasoltak a válság megoldására. Eszerint felállítanának egy átmeneti kormányt, hozzákezdenének az alkotmány reformjához, és új parlamenti és elnökválasztást tartanának.

Brüsszeli diplomáciai források közölték: a három külügyminiszter nem utazik el az EU-külügyminiszterek találkozójára, hanem további tárgyalások céljából Kijevben marad péntekig.

A német kancellár felszólította az ukrán elnököt, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat, és figyelmeztette őt, hogy az időhúzás csak tovább mélyíti a konfliktust és felmérhetetlen kockázatokkal jár. Angela Merkel telefonon beszélt Janukoviccsal. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió, Németország és további partnerek is hajlandóak támogatni az ukrán kormány és az ellenzék tárgyalásait. Merkel a leghatározottabban elítélte a vérontást. Rámutatott, hogy mindenekelőtt az állami szervek felelősek a fegyvernyugvás betartásáért.

Az orosz kormány csak abban az esetben teljesíti ukrán partnereinek tett ígéreteit, ha a szomszédos országban törvényes és hatékony lesz a hatalom - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök. Figyelmeztetett: az ukrán hatalomnak arra kell összpontosítania, hogy megvédje az embereket, "hogy ne töröljék bele (a hatalomba) a lábukat (az emberek)". Medvegyev szerint az ukrán vezetésnek meg kell védenie a rendvédelmi szervezetek embereit, akik az állam érdekeit oltalmazzák.

A bagdadi látogatáson tartózkodó orosz külügyminiszter a nyugati politikusokat hibáztatta a kijevi zavargások miatt. Szergej Lavrov azt mondta, hogy ők provokálják kijelentéseikkel az ukrajnai radikálisokat. Emellett a nyugati sajtót vádolta, hogy az eltorzítja az Oroszországgal szomszédos országban zajló eseményeket. Moszkva élesen bírálta a nyugati büntető intézkedéseket is, miután az Egyesült Államok az előző nap érvénytelenítette több ukrán tisztségviselő vízumát.

Fotó: MTI

Az ukrán elnök kérésére Vlagyimir Putyin orosz elnök Vlagyimir Lukin emberi jogi ombudsman személyében közvetítőt küld Kijevbe az ukrán kormány és az ellenzék közti párbeszéd előmozdítására - jelentette be az elnöki szóvivő. Hozzátette, hogy Lukinnak nagy diplomáciai tapasztalata van, tekintélyes jogvédő, korábban egy vezető ellenzéki párt élén állt.

Kilépett az Ukrajnában kormányzó Régiók Pártjából (PR) az ukrán parlament öt kárpátaljai képviselője, köztük Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, miközben Kárpátalján egymás után jelentik be feloszlásukat a párt szervezetei.

A Kárpátalja megyei közigazgatási hivatalban, Ungváron tanácskozást tartottak a megyei és járási tanácsok (közgyűlések) képviselői és települések polgármesterei. Felszólították Vaszil Varcaba tábornokot, a megyei rendőrség parancsnokát, hogy az irányítása alá tartozó testülettel együtt fogadjon hűséget a népnek, és jelentse ki, hogy sem ő, sem a beosztottjai nem hajtanak végre semmilyen bűnös parancsot. Ezután a tábornok a hivatal előtti, tüntetőkkel teli térre vezényelte a megyei rendőrség közelben lévő székházából a tiszti és legénységi állományt, közte a belügyi csapatok és a Berkut különleges egység tagjait, és ők a tömeg előtt felsorakozva hűséget fogadtak a népnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: