2011-02-07 14:34:18• hírek • Szatmar.ro

Újraválasztották az elnököt

Az elmúlt hétvégén a szatmári megyeközpontban jelenlévő 69 küldött megerősítette elnöki tisztségében Bodor Lászlót.

A régi-új elnök elmondta, a megerősítés azt jelenti, hogy a tagszervezetek képviselői úgy gondolják, jó úton jár az értekezlet, tovább kell vinni azokat az értékeket, amelyeket az elmúlt években személye, mint elnök kifejtett. A továbbiakban is azon kell munkálkodni, hogy a tagszervezeteket megerősítsék, a magyar fiatalokat versenyképessé tegyék.

Az Országos Küldöttgyűlésen ugyanakkor létrehozták az ügyvezető elnöki tisztséget is, amit az elkövetkező két évben Grüman Róbert tölt be. A 2011-20012-es prioritásokként a jövő évi önkormányzati választásokat emelték ki, ugyanakkor hangsúlyozták Szatmárnémeti és Szatmár példaértékűségét. A megyei tanács élén, a városi-, illetve megyei tanácsban, valamint az alpolgármesteri tisztségben is képviseltetve van a MIÉRT.

A magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő szervezet két alelnöki tisztségét szintén szatmáriak töltik be ezentúl, Nagy Szabolcs és Kovács Máté személyében.
A minél nagyobb lefedettség érdekében döntöttek úgy a küldöttek, hogy ezt a két jelöltet nevezik ki alelnöknek. Bodor elmondása szerint Nagynak és Kovácsnak sikerülni fog, hogy a szatmári fiatalok igényeinek impulzusait úgy közvetítsék a MIÉRT felé, hogy ezekre a válasz pozitív legyen.

Kovács Máté szerint nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a különböző szatmári programoknak országos visszhangot biztosítsanak, ugyanakkor megyénk fiataljai számára biztosítani kell azt, hogy részt vehessenek olyan képzéseken, amelyeknek köszönhetően jobban helytállhatnak. Az alelnök hozzátette, a MIÉRT olyan országos rendezvényeire gondol például, mint az Eu-tábor, ahol szakmai felkészítést is kapnak a magyar fiatalok, ugyanakkor egy másfajta szemléletmódot is elsajátíthatnak.

A tömörülés úgy tűnik helyet kap az Európai Néppárt ifjúsági szervezetében is, a YEPP-ben, ami egy újabb esély lesz a továbbképzésre, az európai szintű felkészülésre.


Szatmárnémetiben döntöttek a MIÉRT jövőjérőlSzatmárnémetiben döntöttek a MIÉRT jövőjéről


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: