2009-09-16 14:31:14• hírek • Kárpáti János/MTI

Újraválasztották Barrosót

Újraválasztotta szerdán Strasbourgban az Európai Parlament (EP) José Manuel Barrosót az Európai Bizottság elnökévé.

A 736 EP-képviselő közül 382-en szavaztak rá, 219-en ellene voksoltak, 117-en tartózkodtak, 18-an pedig nem vettek részt a szavazásban. Az 53 éves portugál jobbközép politikus, aki 2004 óta irányítja az EU legfőbb végrehajtó testületét, ezzel újabb öt éves megbízást kapott.

Barrosót a tagállamok kormányai júliusban egyhangúlag jelölték a posztra, vagyis a baloldali színezetű kormányok is mögé álltak. Ám az Európai Parlamentben ez a széles körű támogatás nem mutatkozott meg.   

A szavazási arány azt jelzi, hogy Barroso az összes EP-képviselő valamivel több mint a felének a támogatását megkapta. A mostani szavazáson ennyi voksra nem volt szüksége, mert az EU egyelőre érvényes nizzai alapszerződése értelmében csak a leadott szavazatok többségét kellett megszereznie. Ha azonban érvénybe lép az unió lisszaboni reformszerződése, akkor már az összes EP-képviselő többsége kell a győzelemhez. Tekintettel arra, hogy az új összetételű Európa Bizottság tagjait még nem választották ki, és az október 2-i írországi népszavazás esetleges sikere nyomán gyorsan megnyílhat az út a lisszaboni szerződés ratifikálása előtt, uniós körökben sokan úgy vélekednek: célszerű lenne majd a "lisszaboni szabályok" szerint újra szavazni Barrosóról, illetve szavazni a bizottsági tagokról. Egy ilyen feltételezett esetben tehát - a mostani szavazási arányból kiindulva - Barroso meglehetősen csekély többségre számíthatna.


Barrosot újraválasztották az Európai Bizottság élére
Barrosot újraválasztották az Európai Bizottság élére


A szavazás titkos volt, de azt előre lehetett tudni, hogy szilárdan Barroso mögött áll jelölője, a kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt frakciója, 265 képviselővel. Szintén támogatta őt az 54 fős konzervatív-reformer frakció, valamint - jóval kevésbé egyértelműen - a 84 tagú liberális frakció. Ez összesen 403 képviselő, vagyis több, mint ahány igen szavazatot Barroso végül kapott. A 184 képviselői hellyel rendelkező szocialisták előre megmondták, hogy a nem gombot nyomják meg, vagy tartózkodnak. Nem nyerte el Barroso az 55 fős zöld frakció támogatását sem. A kisebb frakcióknak Barroso vagy túlságosan jobboldalinak, vagy túlságosan uniópártinak számít.

A baloldaliak jórészt azért bírálták Barrosót, mert szerintük túl keveset tett a gazdasági válság szociális következményeinek enyhítése, a munkahelyek tömeges elvesztésének feltartóztatása érdekében. A liberálisok az egységesebb és átláthatóbb piac megteremtését célzó határozott lépéseket várnának tőle, az euroszkeptikusok viszont a túlzott hatalmú brüsszeli apparátus vezetőjét és erősítőjét látják személyében. Emellett számos tagországtól kapott bírálatot amiatt, hogy a legnagyobb, legerősebb tagállamok akaratának rendeli alá az uniós döntéshozatalt.
A szocialisták és a liberálisok azonban nem találtak vele szemben alkalmas ellenjelöltet, és a júniusi EP-választás is a jobbközép megerősödését eredményezte. Barroso megválasztása mellett szólt az az érv, hogy a gazdasági válság idején az unió nem nélkülözheti a cselekvőképes, az ügyekkel tisztában levő vezetőt az Európai Bizottság élén.
Barroso megválasztásához elsőként Jerzy Buzek, az EP elnöke gratulált.
"Sokat várunk öntől az elkövetkező öt évben" - mondta.

Barroso a strasbourgi ülésteremben köszönetet mondott a bizalomért, és mintegy pártoktól független hozzáállást ígért.
"A bizottság elnökeként az én pártom Európa" - fogalmazott. "Az európai integráció izgalmas utazására" hívta a képviselőket, és ráirányítva a figyelmüket a konszenzuskeresés szükségességére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: