2016-04-06 10:23:21• hírek • MTI

Újranyitják a 89-es forradalom aktáit

Az 1989-es romániai forradalom aktájának újranyitását rendelte el Bogdan Licu román ideiglenes legfőbb ügyész, miután tavaly a katonai ügyészség elutasított egy erre irányuló keresetet.

Licu maga jelentette be, hogy felülvizsgálta a katonai ügyészség tavaly ősszel hozott döntését. Akkor bizonyítékok hiányában döntött úgy a vádhatóság, hogy nem indít újabb vizsgálatot.

Bogdan Licu közölte: mostani döntését a legfelsőbb bíróságnak is meg kell még erősítenie, és reményét fejezte ki, hogy ez megtörténik, mert - mint mondta - az eddigi vizsgálatok nem voltak elég alaposak, ezért látja indokoltnak az akta újranyitását.

A romániai 1989-es forradalom kivizsgálása Romániában csak részlegesen történt meg, hivatalosan mai napig sem tisztázták, hogy pontosan kiket terhel a felelősség a gyilkos sortüzekért. A forradalom idején mintegy ezer ember vesztette életét, és több mint kétezren megsebesültek.

A legfőbb ügyész szerint a katonai ügyészség lényeges információkat figyelmen kívül hagyva, megalapozatlan döntést hozott. Hozzátette: az eddig lefolytatott vizsgálatok alapján az látszik, hogy nem létezett igazán érdeklődés a vádhatóság részéről lényeges részletek tisztázására.

Licu szerint az ügyészek nem hasznosítottak fontos információkat. Példaként említette, hogy soha nem kérték ki a román szenátus által létrehozott vizsgálóbizottság iratait, pedig ez a testület több ezer embert kihallgatott közvetlenül a forradalom után. Licu hiányolta a román belföldi hírszerzés által készített jelentést is, amely - mint mondta - nem található meg az ügyészégi aktában. Kifogásolta, hogy az eddigi kihallgatások "általános és formális" jellegűek voltak, és a vizsgálat során nem azonosították azokat a személyeket, akik a tüntetőkre lőttek.

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága már többször elmarasztalta Romániát amiatt, hogy nem vizsgálta ki megfelelően az 1989-es eseményeket.

A romániai forradalom december 15-én kezdődött Temesváron, ahol a román hatóságok ki akarták lakoltatni Tőkés László akkori temesvári lelkészt. A Tőkés László megvédésére irányuló tüntetés rendszerellenes tiltakozássá alakult át, a felkelést karhatalmi erők torolták meg, akik december 17-én a tömegbe lőttek.

A temesvári felkelés később átterjedt Bukarestre és az ország többi nagy városára. Az események nyomán bukott meg Nicolae Ceausescu kommunista diktátor, akit rögtönítélő bíróság ítélete alapján végeztek ki nejével együtt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: