2013-04-05 14:08:47• hírek • Póti Orsolya

Előadás és műveltségi vetélkedő a Hám János Napokon

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum idén április 4-5. között rendezte meg a Hám János Napokat. A diákok és tanárok körében egyaránt népszerű rendezvénysorozat keretében pénteken dr. Egyed Péter tartott előadást.

A rendhagyó oktatási hét keretében változatos programokba kapcsolódhattak be a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanárai és diákjai. Kedden iskolai szintű kirándulásra, szerdán sportnapra, csütörtökön és pénteken pedig a Hám János Napokra került sor.

Április 5-én, péntek délelőtt dr. Egyed Péter előadását hallgathatta meg az iskola közössége, valamint a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból érkező diákok és tanárok. Egyed Péter magyar költő, író, filozófus és kritikus, a kortárs magyar irodalom és filozófia egyik legnagyobb hatású alkotója, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora.

A filozófus "Személyiség, gondolkodás, cselekvés - internetes és hálózati összefüggésben" címmel tartott előadást, ezáltal az internet és a számítástechnika egy egészen más világába kalauzolva a hallgatóságot. Az előadás keretében szó esett a közösségi oldalak szerepéről, ezek hátrányáról és hasznos funkcióiról egyaránt, valamint arról, hogy az internet széleskörű használata nem csupán a levelezési, kapcsolatépítési, olvasási, tanulási, munkavégzési és szórakozási szokásainkat változtatja meg, hanem gyökeresen átalakítja az emberi élet évezredek óta megszokott kereteit is.

Az előadás végén a jelenlévők feltehették kérdéseiket a professzornak, aki készséggel válaszolt minden érdeklődőnek. Ezután Ropoly László "Az internet természete" című könyvét ajánlotta mindazoknak, akik jobban meg szeretnék ismerni az új emberi létforma, a hálólét kibontakozásának eszközét, az internetet.

A pénteki nap folyamán különféle játékokra és drámaműhelyre is sor került 12 órától pedig műveltségi vetélkedő keretében mérhették össze a környezetvédelem, újrahasznosítás témakörében szerzett tudásuk a IX-XII. osztályos diákok.

A kisebbek (I-IV. illetve V-VIII. osztályosok) ez alatt az idő alatt játékos vetélkedőn, fonóházban, kézműves tevékenységekben vettek részt.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: