2014-03-27 09:52:09• hírek • Czinzel László

Újraindítaná a Zöld Ház programot Korodi Attila

Korodi Attila környezetvédelmi miniszter nyitotta meg március 25-én Bukarestben a Romenvirotec kiállítást és vásárt.

A megnyitón a miniszter kiemelte, Románia csak akkor tud megfelelni az európai normáknak, ha a környezetvédelmi technológiai megoldásokat kínáló piac élénk, és ezáltal lehetőséget nyújt arra, hogy alkalmazzuk mindazt, amit ezen a téren szeretnénk. Elmondta, tudatában vannak annak, hogy az elmúlt években nem történt látványos fejlődés. Ez meglátása szerint annak tudható be, hogy amellett, hogy a gazdasági körülmények nem voltak kedvezőek, sem a kormány, sem a Környezetvédelmi Minisztérium, sem a helyi önkormányzatok nem indítottak olyan programokat, amelyek ezt a területet célozták volna meg.

Korodi beszélt az új hulladékgazdálkodási kerettörvényről is, amely nemcsak miniszteri rendeletek és kormányhatározatok megváltoztatását vonja maga után, hanem egyéb változásokat hoz, így például külön kell majd foglalkozni az építőipari hulladékok kezelésével.

A környezetvédelmi miniszter kihangsúlyozta, hogy a Környezetvédelmi Alap az általa vezetett tárca legfontosabb láncszeme a környezetvédelmi technológiák, illetve az utóbbiak használata révén adódó üzleti lehetőségek szempontjából. Szeretném újraindítani a Zöld Ház programot - jelentette ki, majd hozzátette: szeretném, ha az emberek a környezetvédelmi technológiák használatából származó előnyöket is megismernék, látnák, hogy ezen a téren is vannak előrelépések, nemcsak a különféle környezetvédelmi megszorításokat emlegetnék. Amint tudjuk, a Zöld Ház program megújuló energiaforrásokat hasznosító rendszereket finanszíroz.

A 21-dik alkalommal megszervezett Romenvirotec vásáron környezetvédelmi technológiákat bemutató berendezéseket állítanak ki romániai, ausztriai, belgiumi, magyarországi, portugáliai, olaszországi és németországi gyártók. Az érdeklődők március 29-ig tekinthetnek meg különféle szennyezett talajt tisztító-, ipari és háztartási hulladék feldolgozó-, légszennyezést és vízszennyezést megelőző-, illetve megújuló energiaforrásokat hasznosító rendszereket. A kiállítás keretében több worskhopra és előadásra is sor kerül. A szervezők kialakítottak egy gyereksarkat is, ahol a kicsik játékosan tanulhatnak a környezetvédelemről. A Környezetvédelmi Minisztérium idén saját standdal képviselteti magát a kiállításon, ahol szakemberek mutatják be a minisztérium különféle programjait. 2013-ban a vásáron több mint 80 kiállító vett részt, és mintegy 2000 környezetvédelmi cég és szakember látogatta meg.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: