Egyre inkább terítékre kerülhetnek az ország vezetőinek valamikori szekus kapcsolatai.A hét belpolitikája
A nemzeti önismeret jegyében
Minél közelebb kerül Románia az Európai Unióhoz, annál inkább terítékre kerülhetnek az ország vezetőinek valamikori szekus kapcsolatai. Az elmúlt héten például Emil Constantinescu volt államelnök fáradozott azon, hogy a közelmúlt sötét ügyei végre reflektorfénybe kerüljenek. Részéről a buzgalom nagyon is érthető – éppen elég baja volt annakidején a néhai politikai rendőrség befolyásának nagy átmentőivel. Constantinescu javaslata az volt, hogy Traian Basescu államelnök és Adrian Nastase, a képviselőház elnöke álljon a nemzet elé, és gyónjon nyilvánosan. Máskülönben mély hallgatásuk cinkosságnak tekinthető mindazokkal, akik büntetlenül tönkre tehették annyi nemzedék életét.
A kérdésben megszólalt Mircea Geoana is. A PSD elnöke kimondta: az egykori szekus- vezetők gazdaságilag felosztották egymás között az országot. A gazdasági hatalom után átvették a politikai hatalmat is – nem közvetlenül ugyan, de a háttérből irányítanak. Geoana fellépését kétféleképpen lehet értelmezni. Egyrészt tudatában van annak, hogy a PSD "európai útja" elképzelhetetlen a múlttal való szembesülésnek legalább a látszata nélkül. Másrészt nagyon nehezen viseli el, hogy a fő "szekus-mentő", Ion Iliescu, továbbra is meghatározó tényező egy reformokra szoruló pártban.
Az is igaz azonban, hogy a "szekus-múlt" minden romániai politikai erő kínos-keserves problémája. Márcsak azért is, mert a mai Romániában a múltbeli szekus kapcsolatok gyanújának árnyéka rávetül szinte minden jelentősebb közéleti szereplőre. Az állampolgárok túlnyomó többségének elképzelése az, hogy a volt szekusok mindenütt ott vannak, és az ország jövője titkos tanácskozásokon zajló egyeztetések tárgya.
A hét fő eseménye egyébként kedden zajlott. Az ellenzék sértődötten kivonult a jövő évi költségvetés véglegesítésére hivatott parlamenti ülésről. A kormánypárti honatyák mintegy futószalagon szavazták meg a tetszetős, ám feltehetően tarthatatlan költségvetési tételeket. (A román belpolitikai légkörre nagyon jellemző módon sokan azt gyanítják: a színpadias kivonulás tulajdonképpen kulisszák mögötti egyeztetés következménye.)
A hét másik, igen jelentős történése: Basescu Bukarestbe helyezte át a nemzeti ünnep rendezvényeinek súlypontját. Gyulafehérvárt, a hagyományos ünnepi központot meghagyta a miniszterelnöknek, Calin Popescu Tariceanunak, akinek mostanában az a sorsa, hogy mindig egy lépéssel az államfői kezdeményezések után kullogjon. Basescu váratlan húzása azonban nemcsak a PNL vezetőinek nemzetpolitikai doktrínáját kérdőjelezte meg, hanem keresztbe tett a PSD és főleg a PRM, a hivatalosak ünnepét megzavarni vágyó merész elképzeléseinek is. A bukaresti ünneplést pedig teljesen kisajátította, a maga populista módján, egyfajta balkánias amerikanizmus jegyében. A román nemzeti önismeret igazi problémája jelenleg mégis a szekus múlthoz való viszony. Ezt kell előbb-utóbb értelmezni – elfogulatlanul, lelkiismeretesen, a jövőért való közös felelősségvállalás igényével és szándékával. Ez mára már afféle ösznemzet feladat.
(sk)
