2015-03-18 20:46:21• hírek • Szatmár.ro

Újra terítéken az önálló magyar színház létrehozásának az ügye

Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala közvitára bocsájtotta az Északi Színház két társulatának két különálló jogi személlyé alakításának az ügyét. Stier Péter, az Északi Színház adminisztratív igazgatója az új színház létrejöttével járó változásokról beszélt, illetve eloszlatott néhány tévhitet is.

Szatmárnémetiben az Északi Színház magyar és román tagozatának önálló intézménnyé való alakítása, illetve ezzel a szatmári magyar színház megalapításának az ügye már jó ideje téma. 2011-ben Nagyváradon zajlott le ez a folyamat, a szatmáriak pedig figyelemmel követték ennek hatásait, majd úgy döntöttek, itt is meg kell ezt a lépést tenni. 2014-ben aztán el is készült egy városi tanácsi határozat, amely erről szólt, ám akkor lekerült a napirendről. "A román társulat tagjait nagyon meglepte a kezdeményezés, sokan megijedtek. Azt hitték például - jegyezzük meg: tévesen -, hogy a változásokkal elveszíthetik az Északi Színház épületének használati jogát. Ez tévedés! Most viszont úgy tűnik, sokan már másképp viszonyulnak a kezdeményezéshez" - fogalmazott Stier Péter adminisztratív igazgató.

A Szatmárnémeti Északi Színház intézménye 45 éve két társulattal működik. A Harag György Társulat és a színház román tagozata közös adminisztratív és gazdasági felsővezetéssel (közös könyvelőséggel, vezérigazgatóval, adminisztratív igazgatóval, stb.), de külön művészeti vezetéssel (saját művészeti igazgatókkal és művészeti tanácsokkal) működik. A két társulat eltérő művészi koncepcióit, szakmai filozófiáit és műsorpolitikáját egy közös menedzsment igyekszik összefogni és koordinálni, ami egyre nehezebb feladatnak bizonyul a két tagozat eltérő struktúrája, hagyományai, közönsége és műsorpolitikája tükrében.

Ráadásul Szatmárnémeti színháza az egyetlen jelen pillanatban Romániában, amelyet a helyi önkormányzat üzemeltet, és egy intézményen belül két tagozat is működik. Az utolsó előtti ilyen helyzet Nagyváradon volt, ott azonban - mint már említettük - 2011-ben megtörtént a két különálló jogi személy létrehozása.

A bihari eset kapcsán is bebizonyosodott: a két jogi személy külön külön sokkal eredményesebb volt, jobban fejlődött, mint a változást megelőzően. De ugyanez a jelenség zajlott le például Nagyszebenben vagy Temesváron is.

"Voltak akik a tervben etnikai, nemzetiségi okokat véltek felfedezni. Erről szó sincs, egy sor szakmai indok van arra, hogy miért lenne jobb különálló jogi személyként működnie a két társulatnak" - mondja Stier.

Szakmai indokból valóban akad bőven. Stier szerint az egyik legfontosabb, hogy különálló színházakként mindkét fél saját hosszútávú terveket szőhet, ez pedig fontos a szerződtetéseket, de még a repertoár összeállítását illetően is. A színházak a saját célközönségük elvárásai szerint formálhatják munkájukat, alakíthatnak ki a fejlődési stratégiát.

"Európai trend, hogy a kulturális intézmények között is a kisebb egységek hatékonyabban működnek, jobban fejlődnek. Ezért lenne cél az önálló magyar és román bábszínház létrehozása is" - tudtuk meg az igazgatótól.

Stier Péter a Szatmár.ro-nak azt is elmondta: tévhit az, hogy a jelenleg 131 fővel működő Északi Színház alkalmazottainak a száma a változással megduplázódna. Mivel minden poszton legalább két ember dolgozik, a két színház létrehozásával gyakorlatilag egy 66 és egy 65 főt foglalkoztató színház jönne létre.

Emellett az Északi Színház épületét, a stúdiótermet is közösen használnák majd. Szó sincs arról, hogy valamelyik fél ezt önmagának sajátítaná ki. A két társulat tulajdonában levő felszerelések pedig annak alapján oszlanának meg, hogy melyik tárgy jelenleg kinek a leltárában szerepel - legyen szó díszletekről vagy gépekről. Általában a két társulatnak megvan a maga felszerelése, amiből viszont egy van, az megegyezés útján kerülne ide vagy oda.

Az igazgató szerint azért is lenne előnyös az egy jogi személyből kettőt csinálni, mert így például ugyanarra a pályázatra mindkét színház jelentkezhetne - így mindkét társulat esélyt kapna ugyanabban a programban támogatást kérni, más pályázatokban pedig partnerekként indulni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: