2013-10-21 16:22:38• hírek • Szatmár.ro

Újra megmérettetnek

Egyházzenei énekversenyt rendeznek november 16-án, a Római Katolikus Egyházmegye V-VIII. és IX-XII. osztályos tanulói számára.

Harmadik alkalommal rendezi meg az Egyházmegyei Főtanfelügyelőség az egyházzenei énekversenyt, november 16-án. Az elmúlt két évben sok résztvevőt vonzott, nagy sikert aratott rendezvényre ezuttal Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Házban kerül sor. A liturgikus énekismeretüket, énektudásukat megmérettetni vágyók két korosztályban jelentkezhetnek: az öt-nyolc és a kilenc-tizenkettő osztályos diákok külön versenyeznek.

Mindkét kategóriában iskolákról vagy plébániákról, egyénileg vagy legfeljebb öt személyből álló csapatokban lehet pódiumra állni. A verseny során minden versenyzőnek vagy csapatnak elő kell adnia egyet a kötelező liturgikus énekekből - az első két szakaszt kell énekelni -, de készülnek egy szabadon választott vallásos témájú énekből is. Az említetteken kívül lesz még felismerési próba, amikor lejátszanak egy dallamrészt, a versenyző pedig megnevezi azt.

A liturgikus énekek esetében orgonakíséretet biztosítanak, de a versenyző maga is szolgáltathatja a kíséretet. Az énekek szövegét nem kötelező megtanulniuk, olvashatják is azt. A zsűri idén is a tiszta intonációra, pontos ritmusra, kiejtésre és a dallamív helyes betartására teszi a hangsúlyt, az orgonakíséret megléte, vagy hiánya nem pontértékű.

A verseny díjazottjai háromnapos gyulafehérvári kiránduláson vehetnek majd részt a májusi vakációban. Az egyházzenei énekversenyre november 5-ig lehet jelentkezni a gabi.matild@gmail.com E-Mail címen. A jelentkezők a kötelező énekek listáját megtalálják a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye weboldalán, a www.szatmariegyhazmegye.ro/url/Egyhazzenei-Enekverseny cím alatt, ahol meg is hallgathatják a különböző énekeket, illetve megtekinthetik azok kottáját.

Fotó a tavalyi énekversenyről

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: