2018-05-18 12:48:57• hírek • Oszkó Viktória

Újra kihajlott a pünkösdrózsa az útra: népdaléneklési verseny a Refiben

Hatodik alkalommal álltak színpadra Szatmár megye tanulói a Pünkösdrózsa Népdaléneklési Versenyen, hogy megmutassák, milyen szépen, mennyire szívből tudnak dalolni.

A megyei szintű népdaléneklő versenyt idén is a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban tartották, a korcsoportoknak megfelelően két különböző helyszínen. Külön kategóriában versenyeztek az előkészítősök és az első osztályosok, a másodikosok és a harmadikosok, a negyedikesek és az ötödikesek, valamint a hatodikosok és a hetedikesek. Az országos döntőt minden évben Temesváron rendezik, fél évre a megyei válogatóra, idén és október harmadik hetére várják majd a megyei fordulóból kikerülő legjobb versenyzőket.


A zsűri az értékeléskor figyelembe veszi a tiszta eredetet, tehát fontos az, hogy népdalokkal induljanak a gyerekek, ne pedig modern szerzeményekkel, mert azokat a zsűri nem tudja értékelni. Emellett számít természetesen a szép, tiszta ének, a népies hang is, és bár nem pontozzák, az öltözék, a népies megjelenés is sokat számít a végső sorrend felállításánál.


A tanulók Szatmár megye több iskolájából érkeztek, többek között nagykárolyból a 3-mas Számú Általános Iskolából, Szatmárnémetiből a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, a Református Gimnáziumból, a 10-es Számú Általános Iskolából, és a Művészeti Líceumból is, de Mezőfényt, Kaplonyt és Óvárit is képviselik diákok a megmérettetésen.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: