2015-10-13 16:12:32• hírek • MTI

Újra kell építeni az erdélyi autópálya egyik szakaszát

A Romania Libera napilap által megszerzett szakértői jelentés szerint teljesen el kell bontani és újra kell építeni a dél-erdélyi autópályának egy tavaly novemberben átadott szakaszát.

A jelentést a román autópálya-társaság (CNADNR) szakértői készítették, miután szeptember elején lezárták a Nagyszeben-Szászváros (Sibiu-Orastie) autópálya egy 12 kilométeres szakaszát, és a forgalmat a pályával párhuzamos országútra terelték. A szakértők megállapították, hogy 8-10 méteres mélységben víz szivárog be az autópálya alá, és ez okozza a felszínen megjelenő repedéseket. A szakértők a pálya 60-as kilométerénél a burkolat és az alapozás teljes elbontását és a vízelvezetés utáni újraépítését javasolták.

Egy korábbi szakértői jelentés alapján az autópálya-társaság egyértelműen a kivitelezőt tette felelőssé a kialakult helyzetért. Ebben a jelentésben azt állapították meg, hogy az olasz Impregilo Salini társaság nem a kivitelezési technológiának megfelelően járt el, és nem megfelelő minőségű anyagokat használt.

Az olasz kivitelező viszont úgy tekinti: mentesült a felelősség alól azáltal, hogy a pályaszakaszt az autópályatársaság kérésére és felelősségére nyitották meg tavaly novemberben, két nappal a - Victor Ponta miniszterelnök által elvesztett - elnökválasztás előtt. A pályanyitáson Victor Ponta miniszterelnök és Ioan Rus akkori szállítási miniszter is részt vett. Az autópályaszakasz hivatalos átvétele azóta sem történt meg.

A Romania Libera megemlítette, hogy a vitás ügyekre szakosodott szakértői bizottság - amelyet döntőbírának ismertek el a szerződésben - jogosnak tartotta a kivitelező igényét a kivitelezési díj 20 százalékig terjedő kiegészítésére. A lap szerint Románia elveszítheti az autópályaépítés EU-s finanszírozását, ha 2015 végéig nem veszi át az immár hibátlanul megépített autópályaszakaszt.

Az autópályatársaság szeptember elején azt közölte, hogy kedvező időjárási viszonyok esetén másfél hónapig tartanak a javítási munkálatok az érintett szakaszon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: