2011-01-06 14:39:28• hírek • Szatmar.ro

Újra kell aszfaltozni

A rossz minőség miatt a Constructii Drumuri Részvénytársaságnak több útszakaszt újra kell aszfaltoznia, ellentétes esetben a város nem fizeti ki a munkálatokért járó összeget.

Főleg a gépkocsivezetők számára feltűnő a tény, hogy a 2010-ben feljavított utcák minősége szinte csapnivaló, pedig a tavalyi évben számos helyen teljesen új burkolatot kapott az úttest.

Ilyés Gyula polgármester elmondta, a Polgármesteri Hivatal addig nem hajlandó átvenni és kifizetni a munkálatokat, amíg az nincs rendesen elvégezve. A cég ugyanis nem tett eleget a szerződésbe foglaltaknak, és amennyiben ezt saját költségen nem hozzák helyre tavasszal, felbontják a kontraktust. Ha sor kerül erre, nem kell újra licitet kiírni, hiszen a polgármesteri hivatal több céggel is szerződést kötött, és amennyiben az első, azaz a Constructii Drumuri nem felel meg az előre leszögezetteknek, a második helyen álló vállalkozás veszi át az utak karbantartását.

A városvezetők egy helyszíni ellenőrzés során szembesültek azzal, hogy a nemrégiben letett aszfaltréteg hihetetlen gyorsasággal romlik, ezért arra a döntésre jutottak, hogy ilyen állapotban semmi szín alatt nem fizetnek a munkavégző vállalatnak. A legnagyobb probléma a Megyei Múzeum és a Kinizsi (Ioan Slavici) utca közötti részen van, de az Árpád (Vasile Lucaciu) utcán kívül a többi elkészített úton is nagyon rossz az aszfalt minősége.
Amint azt a polgármestertől megtudtuk, a Constructii Drumurinak nem ez az első olyan esete, amikor újra kellett aszfaltoznia útrészeket, például a Udvari (Fabricii) úton.


A város több utcáján is aszfaltozni kell tavasszal
A város több utcáján is aszfaltozni kell tavasszal


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: