2009-04-22 14:23:30• hírek • Ferenczi Noémi

Újra gyűjteni fogják az olajat

Május 4. és 10. között ismét használt olaj gyűjtési akció lesz megyénk több településén. Sok helyen állandó gyűjtőpontokat fognak létrehozni, így bármikor le lehet majd adni a használt olajat.

Békéssy Erzsébet, a Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta úgy az önkormányzatok, mint a magánszemélyek nagyon nyitottak az akcióra, ezért megoldható, hogy egyre több település vegyen részt a gyűjtésben. A vidéki településeken kevésbé van igény rá, ugyanis sokan felhasználják szappankészítéshez a használt zsiradékot.

Szatmárnémetiben három stabil gyűjtési pontot hoznak létre, azokon a helyeken, ahol a legutóbbi gyűjtés alkalmával a legtöbb fáradt olaj gyűlt össze.

A szatmárnémeti Nagypiacon működő palacsintázó - mivel tevékenységükből kifolyólag sok használt olajat gyűjtenek össze - felvállalta, hogy kihelyeznek egy tárolót és amikor megtelt értesítik az ügynökséget, hogy szállítsák el azt. Állandó gyűjtési pontok lesznek még a Kispiacon és a Szamos piacon.

Nagykárolyban szintén a piacon létesül majd állandó gyűjtési pont, Erdődön és Sárközújlakon is bármikor le lehet majd adni a használt olajat, amint elkészültek az erre alkalmas gyűjtési pontok.

Avasfelsőfaluban és Tasnádon először szerveznek gyűjtést május 8-án, Erdődön május 4-én, Sárközújlakon pedig május 9-én lehet majd leadni a fáradt olajat.

Az akciót ezúttal is szórólapokkal fogják népszerűsíteni az ügynökség munkatársai.

Hamarosan újabb gyűjtési akciót szervez a Környezetvédelmi Ügynökség

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: