2018-01-13 06:30:11• hírek • Szatmár.ro

Újra felütötte a fejét a sertéspestis Szatmár megyében

Az Országos Egészségügyi Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság emberei a Szatmár megyei Mikolában találtak fertőzött állatokat (ANSVSA).

A hivatalos hatósági közlemény szerint rögtön értesítették a megyei igazgatóságot, hogy sertéspestissel fertőzött állatokat találtak egy mikolai háztartásban. Az előírásoknak megfelelően a disznókat elkülönítették és vizsgálatokat indítottak, hogy biztosra vehessék, hogy az említett fertőzésről van szó.
 

A vizsgálatokat követő két napon belül a Szatmárnémeti Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hivatal (DSVSA) is megerősítette a hírt, rá egy napra pedig az Állategészségügyi Diagnosztikai Központ (IDSA) kutatói is kimutatták a betegséget okozó vírus jelenlétét.
 

Az illetékes egészségügyi szervek végig a  hatályban lévő jogszabályoknak megfelelően cselekedtek. Előbb elkülönítették az állatokat, laboratóriumi mintákat gyűjtöttek, majd a gazdaságban talált 13 fertőzött sertést leölték és megsemmisítették a tetemeket. Ezután fertőtlenítettek mindent, ami az állatokkal érintkezésbe kerülhetett, átvizsgálták a környező gazdaságok háztartásait is, hogy kizárják a lehetőségét annak, hogy a fertőzés tovább terjedhet. A területen fokozott járványkészültség van, mindent megtesznek azért, hogy ne nőhessen tovább a fertőzött sertések száma.
 

Az ANSVSA értesítette a nemzeti és az Európai Uniós szervezeteket, valamint az Állategészségügyi Világszervezetet is arról, hogy Románia területén sertéspestissel fertőzött állatokat találtak. Január 14-én, vasárnap dr. Geronimo Brănescu, az ANSVSA elnöke Bürsszelben tárgyal majd arról, milyen intézkedéseket kell megtennie Romániának a következő időszakban.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: