Újra együtt: Így telt Hodász, Fógel, Makoldi és Pataki szerint a Veterán Asztalitenisz EB

Együtt játszott a négy muskétás: Hodász, Fógel, Makoldi és Pataki személyes beszámolója a budapesti Veterán Asztalitenisz Európa-bajnokságról.

Hárman, Makoldi Gábor, Fógel László és Hodász László, kezdték a sportot 1972-ben, hozzájuk csatlakozott Pataki János 1976-ban. Négyük 6 éves, illetve hármuk együtt töltött 10 éves pályafutása alatt egyéniben és párosban is versenyeztek. Olyan eredményeket értek el Terebesi Imre kétszeres BEK-győztes asztalitenisz edzőnek, és persze a kitartó szorgalmuknak köszönhetően, mint az 1977-es OB páros bajnokai, 1978-as OB páros negyedik helyezés, számos országos és nemzetközi egyéni dobogós helyezés - mesélte Fógel László. A közös sportkarriernek az érettségi, katonaság, egyetemi tanulmányok és a munkás évek, tehát a felnőtté válás vetett véget.

Makoldi Gábor novemberben kérdezte meg, hogy mit szólna a csapat, ha benevezne mindenkit a Veterán EB-re. Természetesen, mindannyian igent mondtak gondolkodás nélkül - osztotta meg Pataki János. Ki-ki a maga ütemében készült fel a megmérettetésre: Fógel László heti egy alkalommal, a barátokkal ütögetett - ez a hobbi már 10 éves hagyománynak örvend. Hodász László és Pataki János heti egy alkalommal együtt készültek a párbajokra, s külön-külön is adogattak. Makoldi Gábor, aki idő közben Németországba költözött, hét közben egyszer és hétvégente is edzett. Az asztaliteniszről azt kell tudni, hogy egy olyan sport, ahol nem a tehetség az elsődleges garancia a jó eredmény eléréséhez, hanem az elvégzett munka. Ettől függetlenül a “fiúk” elsősorban a közös élmény és a nosztalgia végett utaztak el Budapestre - tette hozzá Pataki.

A négy szatmári veterán öt napot töltött együtt, s ugyan akkor keltek, feküdtek, együtt ettek és edzettek, mint a néhai edzőtáborok alkalmával. Felelevenítették a régi, vicces sztorikat, a csínytevéseket, melyekből biza nem volt hiány. A hét közepén szünnap volt a versenyek között, így jutott idő némi városnézésre és strandolásra is, pont úgy, mint a 35-40 évvel ezelőtti kiruccanások alkalmával. Ilyen örömmel mesélt Fógel a találkozás ritka élményéről.

A Veterán Asztalitenisz EB-nek a BOK-csarnok adott otthont. 3500 európai- és világklasszis sportoló nevezett be. Egyszerre több teremben folytak a mérkőzések, s a nevezettek egy mobilaplikáció segítségével értesültek arról, hol és mikor játszanak. Aki 5 percnél többet késett, lemaradt, és vesztesnek minősítették a fordulóban. A legnagyobb helyiségben egyszerre 90 asztalnál zajlottak a meccsek, összesen viszont 130 asztal mellett versengtek. A “fiaink” az 50-60 évesek kategóriájában mérték össze tudásukat másik 800 társukkal együtt. Ez volt a legnagyobb csoport, de 80-nál idősebbek is játszottak a bajnokságon. A grandiózus esemény termeit számtalan vendéglátós, sportszerárus, kiegészítős stand vette körbe, melyek felkészülten várták a többezres tömeget és a kísérőket egyaránt. A makulátlan szervezésről nagy lelkesedéssel számoltak be a résztvevők.

Az EB eredményekről:

Hodász László német, szlovén és francia ellenfeleket kapott. Két győzelem, egy vereséggel jutott a főtáblára, ahol lyukas 512-es táblával kezdett egy cseh ellen, akit siman 3:1-re vert. A 256-os táblán egy lettországi versenyzőt küldött haza 3:0-val. A 128-as táblán a német ellenfele sem okozott problémát, ismét 3:0-val ment tovább a 64-be. Itt viszont a tábla első helyes orosz pingpongosával került szembe, aki nagy falatnak bizonyult, így 3:0 vereséggel búcsúzott az egyénitől. Párosban Makoldi Gábor volt a társa. Egy román, egy ukrán és egy német csapat volt az ellenfél. Itt is két győzelemmel, illetve egy vereséggel jutottak főtáblára. A 256-os táblán kezdtek egy vegyes párossal, akiket 3:0 arányban viszonylag egyszerűen vertek. Ezt követően a sorsolás nem kedvezett, mert egy nagyon erős svéd páros jött, akik 3:0 eredménnyel legyőztek őket, ezzel a 128-ban végeztek a közel 400 párosból.

Makoldi Gábor csoportjában elsőként olasz, norvég és szlovák ellenfél volt. Mindhárom meccset simán 3:0-ra nyerte, ezzel főtáblára került. Első körben, az 512-es táblán egy magyar ellenfele lett volna, ha megjelenik, de nem jelent meg, így játék nélkül került be a 256-ba. Itt rendkívül balszerencsés sorsolása volt, hiszen egy olyan svájcit kapott, aki később a 8-ig menetelt. Ezt a találkozót elvesztette 3:0-ra, így a 256-ban végzett.

Pataki János és Fógel László párosának hajszálon múlt, hogy nem jutottak tovább a főtáblára, itt egy győzelem és két vereség a mérleg. A mindent eldöntő meccset nyerő helyzetből vesztették el, kétszer is vezettek és két meccslabdájuk is volt. Fógel egyéniben továbbjutott a vígaszágra, de itt megszakadt a sikerszéria, mivel egy nagyon kemény német ellenfél ellen 3:1-re kikapott. Patakinak négy vereség mellett egy párbajt sikerült megnyernie. A két, máig is Szatmáron élő sportoló mindig is párosban volt erősebb.

“A színvonalról talán még annyit” - tette hozzá Pataki az eredményekhez - “hogy a korcsoportunkban legalább 50 játékos alapember lenne a legtöbb hazai A-osztályos csapatban. Többségük ma is a német, francia vagy olasz első- vagy másodosztályban játszik. Tudtuk, hogy esélytelenek vagyunk akár az első 8-ba jutni, de számunkra kihívás volt, hogy 35-40 év után sikerül-e ismét felvenni egy többnapos verseny ritmusát, hangulatát. Ugyanakkor, kíváncsiak voltunk, hogy milyen egy 90 asztalos teremben játszani, mivel annak idején maximum 9 asztal fért el a hazai csarnokokban. Ki kell próbálni, fantasztikus.”

A szatmári szívű pingpongosok mindegyike hálával gondol az edzőre, aki annak idején a grundon, egy kalandos délután alkalmval feltette a nagy kérdést: “Akartok játszani?”

Pataki János a négyfős csapat nevében ekképp mondott köszönetet: 

“Feltétlenül meg kell említeni, hogy ezen eredmények elérésében, de akár a felnőtté válásunkban is óriási szerepe volt edzőnknek, Terebesi Imrének. Ő egyébbként kétszeres BEK (Bajnokok Ligájának az elődje) győztes (1988 és 1989) mesteredző Németországban, 78 évesen még mindig dolgozik. 

Ezeknek az eredményeknek, az ő saját és a mi eredményeinknek, a hátterében sok ezer óra munka van. Egy gyerek csak akkor képes az iskola kötelező feladatai mellett alázattal elvégezni ezt a mennyisségű munkát, ha szereti azt, ha éveken keresztül motiválva van, s ha érzi azt, hogy fejlődik, és esélye van elérni a kitűzött célt. Ezt megfelelő irányítás nélkül lehetetlen elérni. 

Volt, hogy parancsolt, de kért is bennünket. Sokszor mosolygott, de volt, hogy azért szégyelltük magunkat, mert szomorú volt a szeme. Megkövetelte a munkát, ám elmagyarázta, hogy miért van rá szükség. Bejárt az iskolába ellenőrizni a tanulmányi eredményeinket, elbeszélgetett a tanárainkkal, a szüleinkkel és természetesen velünk is. Ifi korban már felnőttként kezelt bennünket, és nem főnök-beosztott viszony volt közöttünk, hanem inkább barátként kezelt. 

Bár sosem tekintettem magam élsportolónak, és szerintem egyikünk sem, a munka tisztelete, a tanulás fontosságába vetett hit, illetve az a tudat, hogy eredményt csak kitartó munkával lehet elérni, végigvezetett minket az életünkben.

Köszönjük!”