2016-05-31 18:35:18• hírek • Szatmar.ro

Újra Szatmárnémetiben a Republic

Jubileumi Republic koncertet szervez az Identitás Alapítvány csütörtökön. Tizenöt évvel ezelőtt először lépett fel a legendás rockegyüttes a Református Gimánázium udvarán. Az évfordulót most egy újabb nagy bulival ünnepeljük, ugyanazon a helyszínen.

Bizonyára sokunkban idéz pozitív emléket a 15 évvel ezelőtti Republic koncert, mikor egymás után csendültek fel a ma is népszerű slágerek: az „Indul a mandula", a „Hosszú az út", „A 67-es út". Az együttes akkor az első Partiumi Magyar Napok sztárfellépője volt.

Az együttes azóta sajnálatos módon komoly változáson esett át, mivel a frontember Bodi László „Cipő" 2013. március 3-án elhunyt, halálát súlyos, krónikus szívritmuszavar okozta. Tóth Zoltán gitároson kívül a többiek úgy döntöttek, a Republicnak legendás énekese nélkül is élnie kell tovább. Előbb Sipos F. Tamással próbálkoztak, ám az ideális megoldást végül házon belül találták meg: a Rajzoljunk álmokat című 2015-ös nagylemezen már Boros Csaba basszusgitáros énekel. Számára nem teljesen volt idegen ez a szerepkör, a basszer ugyanis már korábban is több dalt énekelt fel.

A jubileumot június 2-án, egy újabb koncerttel ünnepelhetjük, ugyanazon a helyszínen. A buli este 8 órakor kezdődik. A belépés ingyenes. Minden bulizni vágyót szeretettel vár az Identitas Alapítvány, a koncert szervezője.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: