2012-10-13 11:06:54• hírek • MTI

Újjáépült a kápolna Báthory András egykori erdélyi bíboros-fejedelem meggyilkolásának helyszínén

fotó: szekelyhon.ro
fotó: szekelyhon.ro

Újjáépült a kápolna Báthory András egykori erdélyi bíboros-fejedelem meggyilkolásának helyszínén, a Csíkszentdomokos feletti Pásztorbükkön. Az emlékhelyet vasárnap a búcsú keretében szentelik fel.

Báthory András meggyilkolásának helyszínén 1816-ban egy fakeresztet állítottak a szentdomokosiak, és egy kicsi kápolnát építettek, mely később leégett.

A fakereszt jelenleg a szentdomokosi templom kerítőfalán belül található, Pásztorbükkön pedig 1999-ben, a szomorú esemény 400. évfordulóján márványlapos, kőből készült síremléket állítottak - írja a Krónika című erdélyi napilap pénteki számában.

Ferencz Alajos, Csíkszentdomokos polgármestere a lapnak elmondta, hogy a két éve elhunyt Bálint Lajos, gyulafehérvári érsek gyűjtette össze a régi kápolna alapköveit, ezekből készült az alap, melyre az új kápolna épült.

A munkálatokhoz szükséges összeg egy részét pályázatokon nyerte az önkormányzat, és számos támogató is akadt.
A kápolna helyén 1599-ben gyilkolták meg Báthory András erdélyi fejedelmet, bíborost, amikor a Nagyszeben melletti sellemberki vesztes csatát követően Lengyelország felé menekült.

A gyilkosság miatt, amelyet Mihály havaslaföldi vajda egyik székely katonája követett el, VII. Kelemen pápa átokkal sújtotta Csíkszentdomokost és Felcsíkot, száznapos böjtöt rendelt el, és hosszú ideig nem adott papot nekik.

Idővel úgy érezték a falvak lakói, hogy megbűnhődtek tettükért, és bűnbánatuk jeleként október második vasárnapján búcsút kezdtek tartani a pásztorbükki helyszínen. Az idei búcsúra vasárnap zarándokcsoport indul Csíkszentdomokosról. Az ünnepi szentmise délután egy órakor kezdődik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: