2013-12-23 20:47:13• hírek • Kocsis Zoltán

Továbbra is igényt tartana a filharmóniára a megyei tanács

Nem mondott le abbeli tervéről Adrian Stef, hogy ismét a Szatmár Megyei Tanács adminisztrálja a Dinu Lipatti Filharmóniát. Mindez a hétfő délben megtartott ünnepi sajtótájékoztatón elhangzott kijelentéseiből derült ki.

„A filharmónia mindig is a megyei tanácshoz tartozott, csak a Boc-kormány egyik rossz döntése következtében került át szatmárnémeti önkormányzathoz. Ám én szeretném, hogy visszatérjen oda, ahová mindig is tartozott: a megyei tanácshoz", mondta Stef.

„Végre a Boc-kormány egy olyan döntése, amely jónak mondható", válaszolt a felvetésre viccesen Dorel Coica. Szatmárnémeti polgármestere a folytatásban örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat égisze alatt működik a kulturális intézmény, ám hozzátette: 2014 elején megkezdődnek majd a tárgyalások és tavasszal eldőlhet, mi lesz a filharmónia sorsa. A jelek szerint tehát az Apaservvel ellentétben Coica a filharmóniához nem ragaszkodik annyira.

Arról viszont mind Coica, mind pedig Stef biztosította a jelenlévőket, hogy továbbra is Fátyol Rudolf marad a filharmónia vezetője.

Mint ismert, két évig tartó pereskedést követően a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal néhány hónappal ezelőtt nyerte meg jogerősen a filharmóniának otthont adó épületrészt. A megyei tanács viszont már hónapokkal korábban (júniusban) jelezte: szeretné átvenni az intézmény adminisztrálását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: