2010-12-11 11:06:17• hírek • MTI

Újdonság a doménnevek terén

Hamarosan kiosztásra kerülhetnek az első .xxx végződésű pornóoldalak, miután a doménnevekért felelős amerikai szervezetnek sikerült megállapodnia az új tartománykód kezelőjével.

Az internetes doménneveket ellenőrző, a kiosztott nevekkel és számokkal foglalkozó internetes társaság (ICANN) három éves vita után idén nyáron döntött arról, hogy elfogadja az .xxx végződés regisztrálását, és végül pénteken a kolumbiai Cartagenában tartott megbeszélésen döntöttek arról, hogy szerződést kötnek az új tartományi kódot kezelő ICM Registry LLC-vel.

A megállapodással azonban még nem hárult el minden akadály az internetes türelmi zóna létrehozása előtt, mert az ICANN az új tartománykód szabályozásáról a kormányszintű nemzetközi tanácsadói testület véleményét is szeretné kikérni.
Stuart Lawley, az ICM vezérigazgatója szerint az .xxx kiterjesztés legkevesebb félmillió szexuális tartalmú, felnőtteknek szóló oldalt érint, és az előzetes regisztrációra már több mint 189 ezer kérelem érkezett.

Az új tartománykódot tartalmazó doménnevek kiosztásából évi több tízmillió dollár bevétellel számolnak úgy, hogy minden 60 dollárért eladott címből 10 dollárt a gyermekek internetes védelmére létrehozott International Foundation for Online Responsibility (IFFOR) elnevezésű nonprofit szervezet javára ajánlanak.

A pornográf témájú netes tartalmak külön kóddal való jelölését először tíz évvel ezelőtt indítványozták. A támogatók szerint ezután könnyebb lesz a webes tartalmak témák szerinti szűrése, lehetővé téve, hogy az óvatlan netezők vagy a kiskorúak véletlenül se tévedhessenek olyan oldalakra, amelyek nem nekik valók.
A felnőtt tartalmakra vágyók pedig sokkal nagyobb biztonságban lehetnek, mert az új kiterjesztéssel már nem fordulhat elő, hogy internetes bűnözők szexuális tartalommal csalogatva szerezzenek személyes adatokat, hitelkártyaszámokat.
Szkeptikusok szerint az új címekkel a .com végződésű pornóoldalak sem fognak eltűnni a világhálóról, és így csak tovább növelik a 370 millió, felnőtteknek szóló oldal számát. Becslések szerint a netes pornóiparból több mint 3 ezer dollár (631 ezer forint) bevétel származik másodpercenként, miközben a keresőmotorok toplistáját 25 százalékos aránnyal továbbra is a sex szó vezeti.


A 60 dollárért eladott címből 10 dollárt a gyermekek internetes védelmére szánnak
A 60 dollárért eladott címből 10 dollárt a gyermekek internetes védelmére szánnak


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: