2017-05-05 12:25:09• hírek • MTI

Újból megalapították a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újbóli megalapításáról fogadott el határozatot csütörtöki ülésén a város önkormányzati testülete.

A rendkívüli ülésen 22 képviselő volt jelen, a határozatot a beterjesztő Szabad Emberek Pártja (POL) három, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tíz képviselője szavazta meg. A szavazást élénk vita előzte meg, amelyben a város jegyzője, Szövérffi László közölte: törvénytelennek tartja, ezért nem ellenjegyezte a tervezetet.
    
A jegyző szerint azért nem dönthet az önkormányzat a Római Katolikus Gimnázium megalapításáról, mert a gimnáziumot egyszer már megalapították. Hozzátette: igaz ugyan, hogy az alapításról hozott korábbi határozat törvényességét a bíróság vizsgálja, de míg ebben a perben még nem születik jogerős ítélet, a korábbi intézményalapítást érvényesnek kell tekinteni.
    
A POL képviselői olyan gyermek helyzetéhez hasonlították az iskola ügyét, mint aki számára hibásan állították ki a születési anyakönyvi kivonatot. Álláspontjuk szerint ezt a hibás iratot egy hibátlanul kiállított irattal kell pótolni.
    
A POL képviselői egy másik határozattervezetben a korábbi iskolaalapítási határozat kiigazítását is kezdeményezték, és egy olyan önkormányzati bizottság létrehozására is javaslatot tettek, amelyik az iskolaügy rendezésével foglalkozik. Mindkét határozatot az RMDSZ és a POL képviselőinek a szavazataival elfogadta a testület.
    
A csütörtöki rendkívüli tanácsülés előtt két nappal az ügyben érdekelt felek a bukaresti oktatásügyi minisztériumban próbáltak egyezségre jutni. A megbeszélésen Gabriel Ispas államtitkár javasolta, hogy a városi tanács pótolja az iskolaalapítási határozatot.
    
A DNA tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: