2005-09-16 11:27:06• hírek • Szatmár.ro

Közlekedési bizottsági ülés

Szatmárnémeti közlekedési bizottsága a felüljáróról tárgyalt a kivitelező céggel.

 

A közlekedési bizottság a felüljárót kivitelező Empedos céggel tárgyalt. A megbeszélések lényegét az képezte, hogy a munkálatok kivitelezése idején, illetve a beruházás elkészülte után milyen forgalom-irányító táblákra lesz szükség. Tekintettel arra, hogy az ülésen részt vettek a városi rendőrség képviselői is, azt is megvitatták, milyen közlekedés-rendészeti intézkedéseket kellesz foganatosítani ezekben az időszakokban. A bizottság tagjai meghatározták azt az útvonalat is, mely által a jelenleg a Fabricii utcán székelő tűzoltók a munkálatok idején is bármikor bevethetők lesznek. A cég minden bizonnyal jövő év elején kezd neki teljes gőzzel a konkrét munkának, az idei évben a tervezés köti le a cég szakembereit.

A közlekedési bizottság megtárgyalta a 17-es lakótelep közlekedés-rendezési tervét is, melynek gyakorlatba ültetésére csak jövő év elején kerül sor, hisz nemsokára nekilátnak a Pálfalvai út, valamint a környező utcák rehabilitálásának. Hasonló terv elkészítését fogadta el a bizottság a 16-os lakótelep esetében is.

Az ülés végén a bizottság a lakosság hozzá érkező beadványaival foglalkozott. 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: