2007-12-28 11:45:50• hírek • Szatmar.ro

Újabb tüntetést tartottak Magyarországon

tuntettekAz otthon szülés szabályozása ellen tüntetettek az Egészségügyi Minisztérium előtt.
Az otthon szülés tervezett szabályozása ellen tüntetett az Egészségügyi Minisztérium épülete előtt két civil szervezet. Magával a szabályozással egyetértenek, de szeretnék, ha a tárca bővebb szakmai körben egyeztetne. A minisztérium államtitkára átvette a tüntetők petícióját, és azt mondta: alaposan szeretnék előkészíteni a jogszabályt.

Az otthon szülés szabályozását szükségesnek és helyesnek tartja az Orvosok a Szabad és Biztonságos Szülésért nevű, valamint a Szülők a Szabad Szülésért Társaság. Azt azonban kifogásolják, hogy a minisztérium a rendelettervezet kidolgozásánál egy olyan szakmai kollégium véleményére hagyatkozott, amely a tiltakozók szerint szakmai tényeket meghamisítva az otthonszülés ellen érvel - mondta a petíciót átadó szakember, Lobmayer Péter.

- Azért fordulunk most a miniszter asszonyhoz és a nyilvánossághoz, mert itt nem kizárólag az otthon szülés ügyéről van szó, de tudományos igazságról és hivatásunk becsületéről is. Tisztelettel felkérjük miniszter asszonyt, hogy az otthon szülés szabályozásával kapcsolatban a jövőben teljes mértékben azokra támaszkodjon, akik az ügyben érdekeltek (bábákra, szülőkre és olyan orvosokra, akik képesek és készek a szakirodalom áttekintésére és elfogulatlan értelmezésére).

A két társaság tehát újabb egyeztetést kér a minisztertől, hogy az eddig benyújtott módosításokat immár bővebb szakmai körben is megvitathassák. A tervezettel ugyanis nem értenek teljes mértékben egyet.
 
A petíciót a tárca részéről átvevő államtitkár Kincses Gyula azt mondta:

- Azt gondoljuk, hogy a nőknek meg kell adni a választási lehetőséget. Minden olyan eljárást, szülésvezetési technikát támogatni kíván a tárca, ami a szülés méltóságát, a leendő anya-gyermek kapcsolatot, a szülés élményszerűségét fokozza.

A petíció átadást kísérő lufi eregetésen az egyik háromgyerekes anyuka, aki két kisebb gyermekét otthon szülte, így érvelt:

- Nagyon jó élmény volt. Az otthon szülés teljesen háborítatlanul zajlott. A kórházi szülés meg teljes kiszolgáltatottságban és erőszakkal.

Az Egészségügyi Minisztérium képviselője azt még nem tudta megmondani, hogy mikor lesz kész az otthon szülésről szóló szabályozás, de mint mondta: nincs lépéskényszer, minden rendezetlen problémára most inkább egy kidolgozott, jó megoldást kell adni, mintsem hirtelen felindulásból döntést hozni.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: