2010-08-19 14:41:05• hírek • Szatmár.ro

Újabb tornán vesz részt a VSK

A felkészülési időszak harmadik tornáján vesznek részt a kézilabdázók.

Pénteken és szombaton újabb kézilabdatornán vesz részt a szatmárnémeti VSK csapata: a helyszín Torda lesz, a négycsapatos tornán pedig a helyi Potaise mellett a román ifjúsági válogatott illetve a Nagyváradi CSM lesz az ellenfél.

A szatmári csapat kerete időközben egy emberrel szűkült, ugyanis a szerb Sztankov az elmúlt mérkőzéseken nem váltta be a hozzá fűzött reményeket, így nem tartottak igényt a további szolgálatára. Kereskényi Gábor, az igazgatótanács elnöke a Szatmár.ro kérdésére elmondta: a bajnokság kezdetéig még alakulni fog a csapat. Mindenképp szeretnének hozni egy balátlövőt, amiből most elég nagy hiány van a játékospiacon.

A Tordán megrendezésre kerülő tornára a VSK 15 játékossal utazik, Ardelean és a két junior, Pogyina és Varga kimaradt a keretből, Vizsbovszkij sérülés miatt nem fog pályára lépni. A torna menetrendje szerint az első meccset pénteken 19.30-tól játszák a fiúk, a másik két összecsapásra pedig szombaton délelőtt illetve délután kerül sor.


A harmadik felkészülési meccset foják játszani
A harmadik felkészülési tornán fognak játszani


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: