2013-05-31 09:48:46• hírek • MTI

Újabb ricingyanús levelet küldtek Obamának

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított egy Barack Obama elnöknek címzett újabb levél ügyében, amely a gyanú szerint ricint tartalmazhat - közölte csütörtökön az amerikai sajtó hivatalos forrásokra hivatkozva.

A levelet az elnöki hivatal postabontójában találták meg, a Fehér Ház épületén kívül.
Sajtóértesülések szerint kapcsolat lehet az elnöknek szánt küldemény és azon két levél között, amelyet Michael Bloomberg New York-i polgármesternek, valamint az általa alapított, Polgármesterek az Illegális Fegyverek Ellen elnevezésű csoport igazgatójának, Mark Glaze-nek küldtek.

A két utóbbi borítékot a Louisiana állambeli Shreveportból adták fel. Az első laboratóriumi vizsgálatok szerint mindkettő ricint tartalmazott. Az ügyben az FBI terrorelhárító és a New York-i rendőrség hírszerző részlege vizsgálatot indított.

A Bloombergnek küldött fenyegető névtelen levél utalást tett a polgármesternek a fegyvertartás szigorítása érdekében vállalt szerepére. New York elöljárója Thomas Menino bostoni polgármesterrel együtt társelnöke a 2006-ban megalapított, ma már több mint 900 városvezetőt tömörítő Polgármesterek az Illegális Fegyverek Ellen csoportnak. Bloomberg emellett olyan politikusok választási kampányát is támogatta, akik szigorúbb szabályozást követeltek a magántulajdonban lévő lőfegyverekre.

A Bloombergnek szánt levelet még pénteken találták meg, a Glaze-nek Washingtonba feladottat pedig vasárnap. A küldeményekről azonban csak szerdán számoltak be a hatóságok. A leveleket további laboratóriumi teszteknek vetik alá, hogy megállapítsák: valóban ricint tartalmaznak-e.

Márciusban Mississippi államban letartóztatták James Everett Dutschke 41 éves önvédelmisport-oktatót, akit azzal vádolnak, hogy ricint tartalmazó leveleket adott fel Barack Obama elnöknek, valamint egy szövetségi szenátornak és egy helyi bírónak.
A ricin a ricinus magjából kivont, rendkívül mérgező fehérje, a biológiai fegyverek egyik hatóanyaga. A méreg olyan erős, hogy 500 mikrogrammja is megölhet egy embert, ha belélegzi vagy a vérébe kerül. A szernek nincs ismert ellenanyaga.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: