2019-02-08 10:45:17• hírek • Szatmár.ro

Újabb repülős úti célok? Ezért olyan nehéz új nemzetközi járatokat indítani Szatmárnémetiből

Csütörtök este tartotta az idei beszámolóval összekötött üzleti találkozóját a Német-Román Közgazdasági Egyesület (DRW).

Az eseményen többek között Pataki Csaba megyei tanácselnök és Maskulik Csaba városmenedzser is megjelentek. A közönség köreiben a megye legnagyobb vállalkozásainak vezetőit köszöntötték. Elsőként Maskulik Csaba számolt be a városunk beruházási terveiről a megnyitót követően, majd Pataki Csaba mondta el, mennyi mindennel foglalkoztak és milyen terveik vannak 2019-re.

 

Pataki a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtérre is kitért. Óriási sikerként könyvelték el a felújítást követő 2018-as forgalmi eredményeket. Tavaly összesen 75.000 utast regisztrált a légikikötő, ez 24,5%-os növekedést jelent 2017-hez képest. Idén az óvatos becslések szerint 200.000 ember fordul majd meg az innen induló vagy ide érkező járatokon. A tanácselnök beszédét követően rövid kérdezz-felelek blokk következett. Elsőként Cadar Iuliu, a Német-Román Gazdasági Egyesület vezetője, az est házigazdája érdeklődött a következők iránt:

 

 

Cadar a nemzetközi repülőjáratokkal kapcsolatban azt szerette volna megtudni, hogy ha nem a városi- vagy a megyei tanácson és nem is a DRW Egyesületén múlnak a járatok úti céljai, hogyan lehetne mégis megszaporítani ezeket a kontinens belseje felé? Sokszor próbálkozott az Egyesület az igényeik leadásával az illetékes szervek felé, de hiába. A vállalkozói szféra kívánságai mindeddig nem találtak nyitott fülekre. Vajon miért ennyire nehéz az új útvonalak indítása Szatmárról Európa felé? – tette fel kérdését az igazgató a megyei tanács elnökének.

 

Pataki Csaba a helyes válaszhoz segítségül hívta Mihai Patrascut, a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér igazgatóját, aki kompetens magyarázattal szolgált a sokakat foglalkoztató talányra. Míg Patrascu a közönség soraiból elért a pódiumhoz, Pataki hozzátette: véleménye szerint Szatmárnémeti kompetitív ebben a helyzetben, már ami a műszaki adottságokat és az úti célokat, attrakciókat illeti. Sokszor kért prognózist azzal kapcsolatban, körülbelül mennyi utasra számítanak, és mindig jók voltak a számok.

 

 

Patrascu első körben kihangsúlyozta, tapasztalatai alapján igénybejelentő levelekkel lehetne támogatni a nemzetközi útvonalak szaporodását. Közveten igénybejelentéssel nem sokan élnek. Ne csak a konzulátusokon és a nagykövetségeken kérelmezzék az úti célokat, hanem közvetlen a repülőtársaságoknál is – javasolja.

 

Cadar kérdésére felelve az igazgató elmagyarázta, hogy az üzleti szféra számára a fapados társaságok nem indítanak járatokat, mert a kis utaslétszám miatt nem éri meg. Ilyen jellegű érdekeltséggel a nagyobb vállalatokhoz érdemes fordulni. A fapadosok, mint a WizzAir, a magánemberek szükségleteit elégítik ki. Szatmári indulással olyan külföldi városok vehetők célba, ahol nagy, tehát több tízezres számban élnek Szatmár megyeiek és környékbeliek. A nagyobb repülőtársaságokkal (Lufthansa, Austrian Airlines, WizzAir...) is felvették a kapcsolatot a szatmárnémeti repteresek, nem telik el olyan hónap, hogy ne próbálkoznának, tárgyalnának esetleges együttműködésről.

 

 

Egy jó hírrel is szolgált Patrascu. A következőképp fogalmazott: „Remélem, hogy idén örömteli hírekkel is szolgálhatunk az utazóközönség számára, de még semmi konkrétummal nem szolgálhatok. Terveink közt szerepel, többek közt, járat a kontinens belsejébe is.”

 

A tárgyalások lassú menetére visszatérve hozzátette, szerinte érdemes a járatigénylést a légitársaságok felé közvetlenül eljuttatni mind a lakosság, mind a DRW Egyesület és más szövetségek, vállalkozások részéről. A repterek érdeklődését természetesnek veszik a társaságok, az utazók igényeire azonban sokkalta érzékenyebben felelnek. Ez is megkönnyítheti a helyi légikikötő tárgyalásait az új úti célokkal kapcsolatban.

 

Mihai Patrascu jobb kezet nyújt ebben a kezdeményezésben. Az összefogás fontosságát hangsúlyozta, hiszen egy komplex dokumentációval, mely egy komoly, több megyét érintő lakossági és üzleti téren is végrehajtott igényfelmérést tartalmaz, kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerület a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: