2016-10-07 10:18:59• hírek • MTI

Újabb pontvesztés komoly lépéshátrányt eredményezne

Pénteken ugyan még csak a második mérkőzését játssza a magyar labdarúgó-válogatott a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában, azonban már elmondható, hogy az első fordulós, feröeri döntetlen miatt rendkívül fontos lenne begyűjtenie a három pontot az éllovas Svájc ellen.

Ez ugyanakkor nagy bravúrnak is számítana Bernd Storck szövetségi kapitány csapatától, mivel a nyári Európa-bajnokságon szintén nyolcaddöntős svájci csapat a nyitófordulóban 2-0-ra legyőzte az Eb-győztes és a hatos favoritjának tartott Portugáliát.

Amennyiben a magyarok hazai pályán felülmúlják a svájciakat, akkor megelőzik aktuális riválisukat és jó pozícióból várhatják a jövő hétfői, rigai folytatást, amelyen egy újabb győzelemmel a csoport élére ugorhatnának.

Az esetleges pénteki vereség viszont jelentős hátrányt eredményezne, mivel ez esetben a svájciak két fordulót követően máris ötpontos előnnyel rendelkeznének a magyarokkal szemben. A döntetlennel megmaradna a kétpontos különbség, azaz legalább "látótávolságon" belül lenne Svájc, s így Storck számításai szerint a magyar csapat harcolhatna a második, pótselejtezőt érő helyért.

Elmondása szerint Storck nagyon várja a selejtezőmérkőzését, mert a sikeres Európa-bajnokság után először lép pályára saját közönsége előtt, amelyet azzal szeretne megörvendeztetni, hogy gólokat szerez Svájc ellen.

"Jól felkészültünk, mindenki jó formában van. Intenzív játékra, nehéz mérkőzésre számítunk" - jelentette ki határozottan a német szakember a telki edzőközpontban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. "A svájciak domináns futballt játszanak, sokat van náluk a labda, de nemcsak rájuk kell koncentrálni, hanem magunkra, a saját játékunkra, ahogy ez az Eb-n is sikerült".

Arra a felvetésre, hogy a feröeri döntetlen után rendkívüli jelentőségű a három pont megszerzése, mivel vereséggel ötpontosra nőne a nemzeti együttes hátránya, míg győzelemmel hétfőn a rigai meccsen a csoportelsőségért léphetne pályára, Storck úgy válaszolt az MTI-nek, hogy magát és a csapatot sem terheli azzal, hogy kombináljanak feltételes eredményekkel.

"Mindegyik játékosuk nagyon tapasztalt nemzetközi szinten is, így nem lesz gondjuk a sérültek és az eltiltott Granit Xhaka pótlásával" - mondta Storck a rivális hiányzóiról, s azt is megjegyezte, neki is öt jó csatára van, azaz Böde Dániel és Priskin Tamás kiesése megoldható problémát jelent.

Szalai Ádám úgy vélte, nagyon erős válogatottal találkoznak, ezért az Eb-n mutatott teljesítményre van szükség a jó eredmény eléréséhez. Azt hozzátette, hogy van hasonlóság a mostani és az Eb-bemutatkozás között, amikor is az esélyesebb és jobb erőkből álló osztrákokat sikerült 2-0-ra legyőzniük.

Stieber Zoltán a svájciak bravúros diadaláról azt mondta, hogy az Európa-bajnok portugálok 2-0-s legyőzése nagyszerű rajtot jelent számukra a világbajnoki selejtezősorozatban, de nem volt annyira egyértelmű a meccs, mint azt az eredmény mutatja.

Vladimir Petkovic szövetségi kapitány szerint győzelemre játszik a svájci futballválogatott: "A döntetlennel soha nem érjük be, győzelemre játszunk. Ezt nem tekinthetjük kötelezőnek, de mindent megteszünk a három pont megszerzéséért" - hangsúlyozta az 53 esztendős szakember Budapesten, a mérkőzés előtti csütörtöki sajtótájékoztatón. Hozzátette, ismerik a magyar válogatott erősségeit és gyengeségeit is, de számukra a lényeg a saját játékuk lesz.

"Tiszteljük a magyar válogatottat, amely az Európa-bajnoki selejtezőkön folyamatosan fejlődött, és nagyszerűen teljesített a kontinensviadalon, de meg fogjuk mutatni, hogy mi is erősek vagyunk" - fejtegette Petkovic, akinek együttese a nyári franciaországi Eb-n a magyar csapathoz hasonlóan a nyolcaddöntőig jutott, ahol a lengyel válogatott tizenegyesekkel győzte le.

"Fontos, hogy csapatként megálljuk a helyünket, ahogy az elmúlt időszakban is. Szeretnénk megszerezni a csoportelsőséget, ám a második hely szempontjából is rendkívül fontos lesz a holnapi találkozó. De még nyolc mérkőzés hátra lesz ezután is" - mondta.

"Elsősorban támadójátékot játszunk, de a védekezésre is odafigyelünk. Eljött az idő, hogy bizonyítsuk, nagyobb csapatok ellen is megálljuk a helyünket, s ezt már meg is mutattuk a portugálok elleni sikerrel" - utalt Xherdan Shaqiri, a svájciak egyik erőssége az első fordulóra, amelyben Svájc hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Európa-bajnok Portugáliát, míg a magyar válogatott gól nélküli döntetlent játszott a Feröer-szigeteken.

"Az elmúlt hetekben vádlisérülésem miatt nem léphettem pályára, de megfelelően tudtam regenerálódni, és jól sikerült a felépülésem" - tette hozzá a Stoke City 24 éves szélsője.

"Tudjuk a magyarokról, hogy pontot vesztettek az első fordulóban, de nem a tabellával foglalkozunk, hiszen láthattuk, hogy minőségi játékot mutattak az Európa-bajnokságon, ahol bátran, szemtelenül futballoztak, és önbizalmat szereztek" - emelte ki Yann Sommer. A Borussia Mönchengladbach 27 éves kapusa elmondta, a magyar válogatott az első fordulóban nem ért el jó eredményt, így biztosan olyan ellenféllel találkoznak pénteken, amely mindent megtesz majd a sikerért.

A svájciak keretéből Fabian Frei, Johan Djourou és Francois Moubandje dőlt ki sérülés miatt, Granit Xhaka pedig eltiltott, ezért nem játszhat pénteken a Groupama Arénában 21.45-kor kezdődő találkozón.

A B csoport másik két pénteki mérkőzésén Portugália Andorra ellen javíthatja ki elsőkörös fiaskóját, míg a miniállamban győzelemmel rajtoló Lettország azt a Feröer-szigeteket látja vendégül, amely szeptemberben gól nélküli döntetlent játszott a magyarokkal.

A kilenc csoportból az első helyezettek jutnak ki a vb-re, a nyolc legjobb második pedig pótselejtezőt játszik a részvételért. Magyarország legutóbb 1986-ban, Mexikóban szerepelt világbajnokságon, azóta hét selejtezősorozaton bukott el. A legközelebb az 1998-as vb-hez járt, akkor a Csank János irányította gárda csoportmásodikként pótselejtezőt játszott, de 12-1-es összesítéssel alulmaradt Jugoszláviával szemben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: