2018-10-10 12:12:40• hírek • közlemény

Újabb patinás minisztériumi tulajdonú épület felújítását kérte Magyar Lóránd

Október 10-én újabb elhanyagolt állapotú szatmárnémeti épülettel kapcsolatban tett fel írásban kérdést Magyar Lóránd parlamenti képviselő a tulajdonosnak – ezúttal a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési minisztériumnak.

Szatmárnémetiben, a Széchenyi (1 decembrie 1918) utcában, a városközpontban található a minisztérium tulajdonát képező, 13. szám alatti ingatlan, amely az elmúlt években több, a minisztérium által alárendelt intézménynek is otthont adott. Az átszervezések miatt viszont a tágas épületben ma már csak a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Szaktanácsadó Hivatal néhány irodája működik.
 

A száz éves épület több mint fele teljesen kihasználatlanul áll, az emeleti helyiségeket már jó ideje nem használják. “Az már jó ideje kiderült, a használaton kívüli ingatlanok állaga folyamatosan romlik” – mondja Magyar.
 

Az épület impozáns homlokzatának az állapota rendkívül leromlott, a lehulló vakolatdarabok pedig veszélyt jelentettek a járdán közlekedőkre – emiatt pedig egy speciális hálóval tették biztonságosabbá az épületet.
 

“Véleményem szerint nem az épület díszes homlokzatának az eltakarása, hanem az ingatlan teljes felújítása, helyiségeinek kihasználása a megoldás. Úgy gondolom, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal állandó hely-problémáira jó megoldást jelentene a lakosság számára könnyen megközelíthető, több parkolóhellyel is rendelkező épület, amelynek használati jogát már több alkalommal kérték a minisztériumtól. A helyi önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a városközpontban található épületek állapotának esztétikai és strukturális javítását és rendelkezik azokkal a forrásokkal, illetve megoldásokkal is, amelyek lehetővé teszik az ingatlan renoválását” - mondja Magyar Lóránd RMDSZ-es parlamenti képviselő.   
 

A parlamenti képviselő az írásos kérdésben arra kér választ, hogy a tulajdonos minisztériumnak milyen tervei vannak a szóban forgó épületet, várható-e az épület felújítása. Magyar Lóránd levelében az épület használati jogának az átadását ajánlja a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalnak.
 

A Szatmár megyei parlamenti képviselő az utóbbi időben több, rossz állapotban levő minisztériumi tulajdonú épület sorsára is rákérdezett. A válaszokban ígéretet tettek a tulajdonosok a Szatmárnémeti Vasútállomás és az 1-es Számú Posta épületének felújítására is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: