2019-11-08 08:19:13• hírek • MTI

Újabb öt évre választották meg a CERN vezetőjének Fabiola Gianottit

Újabb öt évre Fabiola Gianotti olasz fizikust bízták meg a világ legnagyobb részecskekutatója, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) vezetésével. Gianotti a tudományos intézet első női főigazgatójaként 2016-tól töltötte be a tisztséget.

A CERN közleményében azt is hangsúlyozta, hogy Gianotti az első főigazgató, aki a második teljes időszakra is megbízást kapott, az új terminus 2021. január 1-jén kezdődik.
 

Az ötvenkilenc éves olasz kutató volt a vezetője a nagy hadronütköztető (LHC) Atlas kísérletének 2009 és 2013 között, vagyis abban az időszakban, amikor a CERN az LHC Atlas és CMS kísérletei eredményeire támaszkodva igazolta a többi részecske tömegért felelős Higgs-bozon létezését.
 

A Genf mellett, a francia–svájci határon száz méter mélységben, egy huszonhét kilométer hosszúságú, három méter átmérőjű alagútban működő LHC-t 2008-ban helyezték üzembe. A kísérletek során a csaknem fénysebességre felgyorsított, egymással szembe haladó protonnyalábokat ütköztetnek, ezzel a karambolok eredményeként új elemi részecskék keletkeznek, általában igen rövid élettartammal.
 

Ezek tanulmányozásával a kutatók az anyag tulajdonságait, valamint a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtti keletkezésének titkait igyekeznek megfejteni.
 

Gianotti előtt a CERN-nek tizenöt férfi főigazgatója volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: