2017-09-16 09:10:54• hírek • MTI

Terrorcselekmény történt a londoni metróban - Összefoglaló

Terrorcselekmény történt pénteken a londoni metróban. A hivatalos közlések szerint az incidensben 22 ember sérült meg, egyikük sem súlyosan. Theresa May brit miniszterelnök péntek délután a kormány válsághelyzeti tanácskozó testületének (COBRA) ülésén elnökölt, és az értekezlet után bejelentette, hogy nem változik a nagy-britanniai terrorkészültség, amely jelenleg a második legmagasabb szinten van.

A kelet-nyugati irányban közlekedő District Line metróvonal délnyugati elágazásának Parsons Green nevű állomásánál egy metrószerelvényen pokolgépszerű szerkezet lépett működésbe a reggeli csúcsforgalom idején. A brit médiában megszólaltatott szakértők egybehangzó véleménye szerint azonban valószínű, hogy a szerkezet nem az elkövető szándékainak megfelelően működött, mivel nem kifejezetten robbanás történt, hanem inkább a pokolgépet alkotó vegyszerek kaptak hirtelen lángra. Ezt támasztják alá az utasok egyöntetűen hirtelen felcsapó lángnyelvről szóló beszámolói is.

A médiában megjelent egy fotó egy zacskóba csomagolt, festékes vödörnek tűnő fehér műanyag tartályról, amely a szerelvény egyik ajtaja mellett kisebb lánggal égett és füstölt. Neil Basu, a Scotland Yard főparancsnok-helyettese és országos terrorelhárítási tevékenységének koordinátora terrorcselekménynek nyilvánította a történteket, hivatalos közleményében ugyanakkor ő sem robbanásról, hanem tűzről szólt. Basu nyilatkozata szerint az incidens vizsgálatát a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága vezeti.

Mark Rowley, a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának parancsnoka péntek délutáni sajtótájékoztatóján közölte: a mentők 18 embert szállítottak kórházba, többségüket "hirtelen hőhatás okozta" felszínes égési sérülésekkel, de egyikük állapota sem súlyos. Az angol állami egészségügyi szolgálat (NHS England) nem sokkal később ezt azzal egészítette ki, hogy 22 embert kezelnek négy londoni kórházban: a mentők által bevitt 18 sérült mellett négyen maguk jelentkeztek ellátásra. Mark Rowley szerint házi készítésű szerkezet lépett működésbe a metrókocsiban. Hozzátette: a vizsgálatba bekapcsolódott a brit elhárítás (MI5) is. Rowley nem válaszolt érdemben arra a kérdésre, hogy őrizetbe vettek-e bárkit az incidenssel összefüggésben.

A Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió biztonsági forrásokra hivatkozva pénteken kora este azt jelentette, hogy a hatóságok a zártláncú térfigyelő kamerák felvételein azonosították a gyanúsítottat. Ezt hivatalos forrásból nem erősítették meg. A BBC közszolgálati brit médiatársaság nem hivatalos értesülései szerint a szerkezet időzítővel volt ellátva. Többen akkor szenvedtek könnyebb zúzódásos, horzsolásos sérüléseket, amikor a tömeg pánikszerűen igyekezett elhagyni a kis területű állomást a szűk lépcsőkön.

A District metróvonal szolgálja ki a tenisztornáiról híres Wimbledon városrészt is. Az incidens Wimbledontól négy megállónyira, a belváros felé vezető vonalon történt a reggeli csúcsforgalomban. A District Line-t a wimbledoni végállomás és a vonal legnagyobb csomópontja, a több más metróvonalat és elágazást is kiszolgáló Earl's Court állomás között lezárták. A 400 kilométeres, tizenkét fővonalból és számtalan elágazásból álló londoni metróhálózat többi vonalán pénteken zavartalan volt a forgalom.

Theresa May miniszterelnök a COBRA ülése után a BBC televíziónak elmondta: a Nagy-Britanniában érvényes riasztási készültség a második legmagasabb szinten marad, amely súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint változatlanul jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre. Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.

A brit kormányfő kijelentette ugyanakkor, hogy a metróban elkövetett péntek reggeli merénylet nyomozásának előrehaladtával folyamatosan felülvizsgálat alatt tartják a jelenlegi terrorkészültségi szintet. Hozzátette: az utazóközönség megerősített fegyveres rendőri jelenlétet fog érzékelni a londoni tömegközlekedési hálózaton. Theresa May arra kérte a londoniakat, hogy "éljék mindennapi életüket, de maradjanak éberek".

A brit kormányfő alig burkoltan bírálta Donald Trump amerikai elnök nem sokkal korábbi Twitter-üezentét. Trump az online üzenőportálon azt írta, hogy az ilyen terrorcselekményeket "beteg, szellemileg leépült emberek követik el, akik a Scotland Yard látókörében vannak". A BBC televízió kérdésére, hogy Trump "tudhat-e esetleg valamit, amit mi nem", Theresa May úgy fogalmazott: soha nem tartotta hasznosnak, ha bárki egy folyamatban lévő nyomozásról találgatásokba kezd. May kijelentette: a brit kormány szorosan együttműködik az internetszolgáltató vállalatokkal abban a kérdésben, hogy miképp lehetne hatékonyabban útját állni az online fórumokon terjesztett szélsőséges terrorista és gyűlöletpropagandának.

Legutóbb 2005. július 7-én történt súlyos incidens a londoni metróban: akkor három öngyilkos merénylő három metrószerelvényt, negyedik társuk egy londoni városi buszt robbantott fel. Abban a merényletsorozatban 52-en meghaltak, a sérültek száma meghaladta a hétszázat. A pénteki incidens március vége óta az ötödik terrorcselekmény Nagy-Britanniában; az előző négy támadásban összesen 35-en vesztették életüket.

A legsúlyosabb merénylet májusban történt egy manchesteri popkoncert helyszínén, ahol egy öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott, 22 embert, köztük hét gyermeket megölve.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: