2015-09-13 14:31:23• hírek • Kocsis Zoltán

A tűzoltók napján átadták az év tűzoltója díjat is

Az 1877-es Dealul Spirii-i csata emlékére, amikor a katonatűzoltók fegyvert fogtak a török megszállók ellen, szeptember 13-án, vasárnap délelőtt ünnepelte a tűzoltók napját és tartott nyílt napot az érdeklődőknek a Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének (ISU) szatmári egysége is.

Az ünnepélyes esemény tiszteletére a tűzoltók díszegyenruhát öltöttek és felsorakoztak a bázis udvarán. A hivatalos ceremónián köszöntötte őket Dan Gheorghe ezredes, az egység parancsnoka, Eugeniu Avram prefektus, Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Radu Roca szatmárnémeti alpolgármester. „Természetesen" nem maradhatott el az elméletileg szekuláris állam de facto államvallásának képviselője sem, aki a fennvaló áldását kérte a tűzoltóságra és munkájukra. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Ukrajna és Magyarország szomszédos területein szolgálatot teljesítő tűzoltóinak vezetői is, az ukrán parancsnok néhány szóban üdvözölte is a szatmári kollégáit.

Dan Gheorghe ezredes beszédében emlékeztetett arra, hogy az idei esztendő első nyolc hónapjában már több mint négyezer bevetésen vannak túl a szatmári egységek, közel félszáz életet mentve meg és 250 hektáron oltották már a lángba borult aljnövényzetet Szatmár megyében. Stef azokra a közös pályázatokra emlékeztetett, amelyek segítségével az utóbbi években sikerült jelentősen modernizálni az egység felszerelését. A megyei tanács további támogatásáról biztosította a tűzoltóságot és reményét fejezte ki, hogy a továbbiakban is sikerül majd újabb modern eszközökkel gazdagítani a felszerelésüket.

Az ünnepélyes keretek között öt tűzoltót soron kívül előléptettek, így vasárnaptól kezdve Mocan Silviu Dan alezredes, Silaghi Vasile Raul százados, Hutanu Vasile Cristian főtörzsőrmester, Temian Nicolae Catalin törzsőrmster, Mészáros Pál pedig zászlós lett. Átadták az év tűzoltója díjat is, amit Demian Marian érdemelt ki.

A hivatalos ceremónia végeztével a nyílt napra érkező gyerekek és a technológia iránt érdeklődő apukák lepték el az udvart. A legtöbb látogató nagy örömére bárki felemelkedhetett 25-30 méterre a magas épületeből való mentéshez használt emelő kosárral. Szintén sokan állták körbe a balesetekkor bevetett kisteherautót, ahol hidraulikus feszítővágótól láncfűrészig számtalan technikai „csodával" és életmentő felszereléssel ismerkedhettek meg.

Akit érdekelt, megnézhette, hogy néz ki egy SMURD rohammentő belülről, de a tűzoltó kamionok kormánya mögé is beülhettek. Az ultramodern MAN vagy Mercedesek mellett felsorakoztak a kommunista rendszert idéző „múzeumszökevények" is, amelyek azonban szükség esetébe továbbra is bevethetők.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: