2010-06-30 00:51:47• hírek • Kocsis Zoltán

Csak egy Villa-nás kellett a spanyoloknak

Az Európa-bajnok nyerte az ibériai derbit, a portugáloknak esélyük sem volt egyenlíteni.

A dél-afrikai labdarúgó világbajnokság utolsó nyolcaddöntője egy igazi, klasszikus értelemben vett rangadót hozott, amelyen két szuperhatalom, az Ibériai-félsziget két országa, Spanyolország és Portugália csapott össze. A találkozó egyértelmű esélyese az Európa-bajnoki cím védői, a spanyolok voltak és nagy csata után be is húzták a továbbjutást.

A találkozót, kissé furcsa módon, három, egymástól jól elkülöníthető szakaszra lehet felosztani. Az elsőben Spanyolország esélyeshez méltón rögtön nekiesett a szomszédnak, Torres a 2., Villa pedig a negyedik percben tesztelte Eduardo kapust, majd a 13. percben ismét Torres célzott kevéssel mellé. Ekkor a labdabirtoklás is komoly spanyol fölényt mutatott, amely azonban az idő teltével egyre inkább visszaesett, Portugália pedig pedig szintén elkezdett futballozni.

A 21. percben Tiago hatalmas helyzetben dolgoztatta meg Casillast, akinek aztán Almeida elől is mentenie kell. Nem sokkal később Ronaldo szabadrúgásánál is akadt dolga a Real Madrid portásának, majd Coentrao beívelése után Almeida fejese ment kevéssel kapu mellé. A második félidőt is veszélyesebben kezdték a luzitánok, Almeida elől előbb Puyol, majd Casillas mentett az utolsó pillanatban.

A fordulatot az 59. percben meglepő módon egy csere hozta meg: az egész világbajnokságon mélyen a tudása alatt teljesítő Fernando Torres helyére egy másik Fernando Torres állt be, akit azonban Llorente néven ismer a labdarúgóvilág (Fernando Llorente Torres a becsületes neve a Bilbao csatárának). Alig két perccel később egy csukafejessel tette le a névjegyét a 25 esztendős ék, Eduardónak bravúrt kellett bemutatnia. Nem az utolsót az este folyamán, bár Villa még ugyanabban a percben megeresztett lövése kevéssel, de elkerülte a célt. Két perccel később ráadásul hiába védett nagyot a Braga hálóőre, Spanyolország megszerezte a vezetést. Iniesta, Xavi, Villa volt a labda útja, Eduardo kivetődve még védeni tudta az első kísérletet, a Jabulani azonban a Barcelona újdonsült csatára előtt maradt, aki az ismétlést már vétette el. Az eset apró szépséghibája, hogy Villa lesen állt, amikor Xavitól a passzt kapta....


Szinte mindegy, hogy Iniestát hányan veszik körül
Szinte mindegy, hogy Iniestát hányan veszik körül fotó: rfef.es


Még ha Spanyolország góljának jogossága meg is kérdőjelezhető, győzelme már egyáltalán nem az. Vicente del Bosque csapatának zsenialitása abban áll, hogy még egy ilyen csapat ellen is, mint Portugália, úgy el tudja dugni a játékszert, hogy az ellenfélnek esélye se legyen az egyenlítéshez. Az utolsó fél órában pedig pont ez történt: hiába kellett volna támadniuk a portugáloknak, egyszerűen nem volt mivel. Ricardo Queiroz csapata tökéletes tükörképe volt csapatkapitányának, Cristiano Ronaldónak: kedvetlen, szürke, morcos, ötlet és lendület nélküli, egyszóval tehetetlen. (Ne feledjük, a csapat csak Észak-Korea ellen tudott gólt szerezni, igaz, akkor hetet.)

Így hát Eduardón volt a sor, hogy újabb bravúrt mutasson be Ramos lövésénél, majd Llorente állt közel hozzá, hogy megduplázza csapata előnyét. Hogy a végén Ricardo Costát Baldassi játékvezető leküldte a pályáról (a bíró esküszik rá, ő látta, amint a Valencia új szerzeménye megütötte Capdevilát), már csak puszta statisztika. Mint ahogy a spanyol remények szerint a Paraguay elleni negyeddöntő is az lesz, és nem végállomás a takaréklángon égve is zseniális vörös fúria számára.

Spanyolország - Portugália 1-0
gól:
Villa (63.)
Spanyolország: Casillas - Ramos, Piqué, Puyol, Capdevila - Xabi Alonso (Marchena, 93.), Busquets - Iniesta, Xavi, Villa (Pedro, 88.) - Torres (Llorente, 59.)
Portugália: Eduardo - Ricardo Costa, Bruno Alves, Carvalho, Coentrao - Raul Meireles, Pepe (Pedro Mendes, 72.), Tiago - Cristiano Ronaldo, Simao Sabrosa (Liedson, 72.), Almeida (Danny, 59.)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: