2010-06-17 16:03:26• hírek • Szatmar.ro

Argentína már a nyolcaddöntőre készülhet

Higuain mesterhármassal járult hozzá Dél-Korea legyőzéséhez.

A B csoportban a két korábbi győző, Argentína és Dél-Korea kezdte meg a labdarúgó világbajnokság második csoportkörét. A két csapat azzal a tudattal léphetett pályára, hogy aki itt is megszerzi a három pontot, az már gyakorlatilag továbbjutott a csoportból.

Az első meccshez képest mindkét szövetségi kapitány egy-egy helyen változtatott a kezdő tizenegyen: Maradona kihagyta a sérüléssel bajlódó Veront, helyét Maxi Rodriquez vette át, míg Huh Dzsung Mo elégedetlen lehetett Csa Du-Rival, ezúttal Oh Beom-Szeok-nak szavazott bizalmat.

A találkozó nyitánya nem okozott meglepetést, Argentína volt az a csapat, amely inkább a támadással, Dél-Korea pedig inkább a védekezéssel foglalkozott. Ám utóbbi olyan tette a dolgát, hogy előbbinek nem igazán akadt komoly helyzete. Aztán amikor volt, akkor is jött a koreai segítség, a 18. percben ugyanis egy bal oldali szabadrúgás után Park Dzsu Jung lábáról saját kapujába került a labda. Miután egyik oldalon Tevez és Rodriquez, a másikon Ki Szung Jong próbálkozott távolról, a 33. percben Argentína megduplázta előnyét. Ezúttal is balról végezhettek el szabadrúgást, középen Burdisso továbbcsúsztatott, a hosszú oldalon Higuain közelről a hálóba bólintott. Két újabb dél-amerikai helyzet után a félidő utolsó percében Demichelis gondolhatta úgy, hogy a kölcsön kenyér vissza jár a szimpatikus dél-koreaiaknak: a Bayern védője elaludt, Li Csung Jong elcsente a labdát és szépített.

A második félidőt viharosan kezdték a gauchók, Dzsung kapus előbb Higuain, majd Messi lövését védte bravúrral, a kihagyott helyzetek pedig majdnem megbosszulták magukat. Az 58. percben ugyanis gyönyörű akciót vezettek az ázsiaiak, a Jeom Ki Hun már csak Romero kapussal nézett farkasszemet, de megijedhetett tőle, mert ordító ziccerben lőtt az oldalhálóba.

Ettől pedig az argentinok ijedhettek meg, de annyira, hogy úgy gondolták, itt még gólok kellenek, hogy biztos legyen a siker. És ha az argentinoknak gól kell...Agüero ugratta ki Messit, akinek első lövése Dzsunk kapusról, a második a kapufáról pattant ki, ám épp Higuain elé, aki bepasszolta az üres kapuba a labdát. A meccs legszebb gólja azonban négy perccel később született, amikor Higuain, Messi, Agüero, Higuain volt a labda útja, a madridi Real csatára pedig szépen a kapuba fejelt a madridi Atletico sztárjának a passza után.

A találkozót Pak Dzsi Szung és Agüero egy-egy lövése zárta, minek utána le lehetett vonni a következtetést, hogy Argentínát elképesztően erős csatársora messze repítheti, ám közepes védelme lefékezheti ebben. Dél-Korea pedig ezúttal is fegyelmezetten, lelkesen és szervezetten játszott, sokat futott, de nem volt ellenszere a nagyobb játéktudással szemben.

Argentína - Dél-Korea 4-1
gólok: Park Dzsu Jung (16. - öngól), Higuain (33., 76., 80.) illetve Li Csung Jong (45.)
Argentína: Romero - Demichelis, Samuel (Burdisso, 23.), Heinze - Gutierrez, Mascherano, Rodriguez, Di Maria - Messi, Tévez (Agüero, 75.), Higuaín (Bolatti, 82.)
Koreai Köztársaság: Dzsung Szung Rjong - Oh Beom Szeok, Li Jung Pjo, Cso Jong Hjung, Li Dzsung Szu - Kim Dzsung Vu, Ki Szung Jong (Kim Nam Il a szünetben), Park Dzsi Szung, Li Csung Jong, Park Dzsu Jung (Li Dong Guk, 81.) - Jeom Ki Hun

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: