2010-09-27 21:55:38• hírek • Kocsis Zoltán

Újabb nagy skalpot gyűjtött be az Urziceni

 

Az Urziceni című mese újabb nagy áldozata a Dinamo lett.

Története során először 2006-ban jutott fel a román élvonalba, három évvel később már bajnok. Egy esztendővel korábban már belekóstolhat az európai kupaküzdelmek légkörébe, majd címvédőként szerez egy ezüstérmet. Amikor pedig már arra lehet számítani, hogy a csapat bebetonozza magát Románia élcsapatai közé, akkor beüt a krach: a fél csapat odébb áll, a másik fele a lelépési útvonalat tervezi, helyükre fiatal „ismeretlenek" jönnek. Bár be-be csúszik egy-egy zakó, de az ország labdarúgásának két legnagyobbja, a Steaua és a Dinamo egyaránt pont nélkül távozik a stadionjából. Ugye mindenki kitalálta már, hogy az Urzicenről van szó!

Hiába távozott a sikeredző, a sikermenedzser, a keret-színe java, az urziceni mese, úgy tűnik, még tartogat szép történeteket. Ez egyik ilyen volt a 9. forduló zárómeccse, amikor a továbbra is lelkes, motivált és bizonyítani akaró együttes nem kis meglepetésre legyőzte a Dinamót. Pedig Paduretu helyzete után a vendégek némi fölénybe kerültek, Torje kétszer is megszerezhette volna számukra a vezetést. A 34. percben aztán egy jobbról beadott labda Garat kezére pattan (onnan a kapufára), a játékvezető pedig büntetőt ítél: Rusescu nem hibázik. Nem teszi ezt meg néhány perccel később Dolha kapus sem, aki hatalmas repüléssel akadályozza meg, hogy csapata hátránya tovább nőjön.


Rusescu büntetőjével győzte le a Dinamót az Urziceni
Rusescu büntetőjével győzte le a Dinamót az Urziceni


A második félidő még az elsőnél is lüktetőbbé válik, a vendégek minden energiájukat bevetik, hogy egyenlítsenek és ebben az sem akadályozza őket, hogy Garat a 72. percben megkapja második sárgáját. Hiába azonban Cristea, Niculae, N'Doye helyzetei, a foci istene ezen az estén mesét akart nézni. És nem is akármilyent, hanem a végletekig izgalmasat, különben Rusescu emelése a 86. percben nem jön ki felső lécről! Alig két perccel később igazi tűzijáték alakul ki a hazai kapu előtt, de kétszer is a gólvonalról mentenek az Urziceni tündérei, így a Dinamo úgy jár, mint két héttel korábban a nagy rivális Steaua: statisztál egy újabb szép mese eseményeihez.

A kilencedik fordulóban további két találkozó maradt hétfőre, mindkettőt Erdélyben játszották. Az egyiken a Brassó hiába támadott jóval többet, mint a Medgyes, csak egy kapufáig jutott. Mivel ellenfele szem tudta góllá váltani helyzeteit, gól nélkül záródott a „szász derbi". A másik találkozón a végig aktívabb és gólveszélyesebb Craiova négyet rúgott Marosvásárhelyen, így Ioan Ovidiu Sabau három győzelem után elszenvedte első vereségét a marosi csapat élén.

Vereségével a Dinamo nem tudott felzárkózni az élmezőnyhöz, 14 pontjával maradt a hatodik helyen. A tabella élén a 19 egységet gyűjtő Galac áll, megelőzve a 18 pontos Rapidot és a 17 pontos Temesvárt, míg az Urziceni 12 egységgel a kilencedik.

Eredmények:
Marosvásárhely - Craiova 1-4
gólok: Dan (62, 11-es), illetve Gaman (8.), Costea (41., 11-es), Prepelita (69.), Wobay (90.)

Brassó - Medgyes 0-0

Urziceni - Dinamo 1-0
gól: Rusescu (34., 11-es)

Korábbi eredmények:
Kolozsvári U - Kolozsvári CFR 1-1
gólok: Niculescu (14.), illetve Traoré (30.)

Vaslui - Beszterce 1-0
gól: Adailton (68.)

Sportul Studentesc - Astra 0-1
gól: Fatai (44.)

Galac - Steaua 1-0
gól: Sarghi (19.)

Pandurii - Temesvár 0-1
gól: Axente (41.)

Rapid - Branesti 7-1
gólok: Cassio (26., 59.), Cesinha (30.), Roman (62.), Constantin (66., 11-es), Frunza (69.), Lazar (88.) illetve Simion (39.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: