2019-03-19 10:15:15• hírek • Bede Emőke

Újabb modern készülék érkezett a szatmári kórházba

Köztudott, hogy megyénk élen jár a kardiovaszkuláris megbetegedések és elhalálozások terén, így a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház egyik első számú célkitűzése a kardiológiai osztály fejlesztése. Ebben vállalt most komoly részt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, mely egy létfontosságú készüléket, egy Doppler echokardiográs vizsgálatot lehetővé tevő készüléket adományozott az egészségügyi intézménynek.

A hivatalos átadóra kedden került sor, ahol Adrian Marc kórházmenedzser, dr. Kurtinecz Melinda osztályvezető főorvos és Pataki Csaba megyei tanácselnök mellett jelen volt az adományozó közintézmény képviseletében Kereskényi Gábor polgármester is. Adrian Marc az eseményen elmondta, a kórház fejlesztése jelenleg több pilléren nyugszik, melyek között kiemelkedő szerepet játszik a helyi önkormányzat, mely nem először sietett az intézmény segítségére, ha a felszerelés korszerűsítéséről volt szó.


„Ugyan a kórházat a Szatmár Megyei Tanács működteti, a betegek jelentős része azonban szatmárnémeti lakos, nekünk pedig kötelességünk, hogy minél jobb körülményeket teremtsünk meg az egészségügyi intézményeinkben. Ezt követően is kiemelt figyelmet fordítunk erre, és folyamatosan bővíteni fogjuk a kórház felszerelését” – mondta el az átadáson Kereskényi Gábor polgármester. Kiemelte: az egészségügyi fejlesztések által szeretnének gátat szabni a betegturizmusnak, azaz annak, hogy a páciensek messzi városokban keressék a gyógyulást. Ennek érdekében úgy a Szatmár Megyei Tanács, mint a polgármesteri hivatal arra törekszik, hogy a modern kori elvárásoknak mindenféle szempontból megfelelő orvosi ellátást biztosítsanak a betegeknek.



A dr. Kurtinecz Melinda által közölt statisztikák szerint évente közel 2000 beteg részesül orvosi ellátásban a kardiológiai osztályon. A kedden átadott, 370 ezer lej értékű berendezés nemcsak az orvosok munkáját könnyíti meg, hanem használata esetén javulnak az életkilátások, és akár életmentő is lehet a vizsgálat. A szakorvos magát a Doppler-echokardiográfiás vizsgálatot lehetővé tevő készüléket és ennek szerepét is bemutatta a sajtó képviselői számára. Mint kiderült, a color Doppler technika segítségével a szívbillentyűk működési elégtelensége pontosan megítélhető, így a szív üregeiben áramló vér áramlási iránya és sebessége is pontosan vizsgálható.


Zárásként Kereskényi Gábor elárulta, még idén egy újabb létfontosságú készülékkel fogják támogatni a kórházat: ez a 305 000 lej értékű berendezés egy vesekövek lézeres szétzúzására szolgáló készülék lesz, melyet értelemszerűen az urológiai osztály kap majd.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: